Breki fontosabb, mint O. J. Simpson zakója

Vágólapra másolva!
O. J. Simpson öltönye nem kellett a legnagyobb amerikai múzeumhálózatnak, a Smithsoniannek, más tévés, filmes és popkulturális ereklyék viszont akadnak az intézet tulajdonában: itt őrzik többek között Breki eredeti bábját vagy Indiana Jones kalapját, a M.A.S.H. című sorozatnak pedig több helyszínét felépítették egy kiállítóteremben.
Vágólapra másolva!

A sportolóból lett színész világosbarna öltönye - melyet akkor viselt, mikor felmentették a kettős gyilkosság vádja alól - a történelem részét képezi; legalábbis annak jelenlegi tulajdonosa, Mike Gilbert szerint. "Az öltöny része az amerikai történelemnek. Az embereknek látniuk kell, hogy aztán eltöprenghessenek azon, vajon mi romolhatott el egy társuk számára, akinek mindene megvolt" - mondta Simpson egykori sportügynöke a bíróság előtt.

Gilbert ezért ajánlotta fel a teljes ruházatot (inggel, nyakkendővel együtt) az Egyesült Államok talán legnevesebb múzeumának, a Smithsoniannek - amelyet, ha máshonnan nem is, az Éjszaka a múzeumban című Ben Stiller-filmből (pontosabban annak második részéből) a magyar nézők is ismerhetnek. A történelmi ereklyéket őrző múzeum azonban nem kért Simpson öltönyéből: "Nem valószínű, hogy átvennénk. Amennyiben mégis hozzánk kerülne, akkor sem állítanák ki" - idézte a TMZ a múzeum egyik munkatársát.

A kurátorok tehát úgy ítélték meg, hogy Simpson ruházata nem érdekes sem történelmi, sem popkulturális szempontból - annak ellenére, hogy a Smithsonian e téren is jelentős gyűjteménnyel rendelkezik. Itt van kiállítva például a Muppet Show fő alakjának, Brekinek az eredeti bábja, amely először 1979-ben, a társműsornak számító Szezám utca tizedik évfordulójára került a múzeumba, 1994-től pedig állandó része a gyűjteménynek. A figurát Jim Henson álmodta meg, és állítólag gyerekkori barátjáról nevezte el.

Egy jóval korábbi, de (legalábbis az Egyesült Államokban) ugyancsak kultikus bábbal is találkozhatnak a múzeum látogatói, itt őrzik ugyanis a Howdy Doody központi figuráját. Az 1947-ben indult gyermekműsor tulajdonképpen az első olyan generációnak szólt, amely a tévé előtt nőtt fel - amúgy egy bábok és valódi emberek által lakott helyen, Doodyville-ben játszódott. A cím a "how do you do" elferdített változatából született, ami számos gyerekesen humoros jelenet forrása volt, mivel a doody kakát is jelent.

Indiana Jones kalapja, Mulder asztala is a relikviák közt

A Smithsonian legnagyobb dobása - legalábbis tévés területről - a M.A.S.H.-hez kötődik, melynek záró epizódja (a maga 106 millió nézőjével) az amerikai televíziózás legnézettebb műsorának számított, egészen az idei Super Bowl-ig. A múzeum az emlékezetes fináléhoz kapcsolódva, már 1983-ban nyitott egy külön kiállítást a sorozatnak, és a mai napig őriz róla kellékeket, sőt két helyszín pontos mását is. Miután a széria a koreai háború egyik katonai kórházában játszódott, és jól tükrözte az ottani miliőt, a helyszínek ezt is illusztrálják - nem csak tévétörténeti relikviaként vannak tehát jelen.

Az ide látogatók például Indiana Jones kalapját és dzsekijét is megcsodálhatják. Jellemző, hogy a múzeum csak a valóban legendás, kultstátusba emelkedett produkciókból gyűjt be relikviákat, hisz természetes, hogy az Egyesült Államokban vannak más intézmények, amelyek kifejezetten ilyesmire szakosodtak - ezek viszik a maradékot, amiben azért szintén akadnak érdekes dolgok.

Breki a Smithsonianben

A kifejezetten tévés és filmes ereklyéket gyűjtő intézmények közül a legismertebb talán a Hollywood Entertainment Museum, amely a honlapja szerint éppen új helyre költözik, és a továbbiakban nagyobb szerepet szán kiállításain az oktató funkciónak. A múzeumban eddig olyan nyalánkságokkal találkozhattak a sorozatrajongók, mint a Star Trek eredeti díszlete vagy épp Mulder irodája, amely az X-akták-ban látottak szerint volt berendezve.

Az intézménynek a tulajdonában vannak régebbi relikviák is, úgymint belépőjegyek a Universal City Studio 1915-ös megnyitójára vagy a Frankenstein 1931-es változatának plakátja. A múzeum olyan tárgyakat is gyűjt, amelyek csak közvetve kapcsolódnak a filmiparhoz: az első sminkstúdió megalapítójának, Max Factornak például egész sor személyes tárgyát (többek között borbélyszékét) sikerült megszereznie.

A Hollywood Entertainment Museum árveréseket is rendez, aminek szintén nagy hagyománya van az Egyesült Államokban. Számos rajongó akad, aki hajlandó súlyos pénzeket fizetni, hogy legalább egyet magáénak tudhasson a kedvenc sorozatában látott tárgyakról: a Christie's egy 2006-os aukcióján például hétmillió dollár gyűlt össze Star Trek-kellékekből, a Knight Rider KITT-jét pedig 150 ezerért árulták egy kaliforniai autókereskedésben. A jelenségről és a négy évvel ezelőtti árfolyamokról bővebben is olvashat korábbi cikkünkben.