Sarkozy szavára megnyíltak a banki pénzcsapok

Vágólapra másolva!
Pénteken Nicolas Sarkozy francia elnök az Elysée palotában fogadta a nagy francia bankok vezetőit, a megbeszélés azzal fejeződött be, hogy 96 milliárd eurót kapnak a francia kis- és közepes vállalatok.
Vágólapra másolva!

Pénteken az Elysée palotában fogadta az öt legnagyobb francia bankcsoport vezetőjét Nicolas Sarkozy francia elnök, François Fillon miniszterelnök és a hitelezésért felelős Gérard Rameix - derül ki a Le Figaro összefoglalójából.

A megbeszélést azért hívták össze, mert Párizs szerint a bankok nem finanszírozták eléggé a kkv-szektort és a reálgazdaságot, így további felajánlásokat vártak a politikai vezetők a pénzintézetektől - a jelek szerint eredménnyel jártak, a Crédit Agricole, a Crédit Mutuel, a Société Générale, a BPCE és a BNP Paribas ugyanis összesen 96 milliárd euró kihitelezését vállalták fel.

A bankokkal február elején Christine Lagarde gazdasági miniszter egyeztetett, de a mostani megállapodáshoz szükség volt az elnöki presszióra is, egy hónappal ezelőtt ugyanis még csak 38 milliárd eurót tettek volna félre a bankok a kisebb cégeknek.