Új sorozatban a 24 szőkesége

Vágólapra másolva!
A 24-ben Jack Bauer lányát, Kimet játszó Elisha Cuthbert egy vígjátéki pilotban kapott főszerepet.
Vágólapra másolva!

A színésznő az ABC egyik pilotjában, a Happy Endings-ben kapta meg a főszerepet: a történet középpontjában egy menyasszony és egy vőlegény áll, akik éppen az oltár előtt szakítanak egymással, majd pedig ki kell találniuk, hogy közös barátaikkal miként tartsák a kapcsolatot ezek után.

Cuthbertöt - kisebb-nagyobb megszakításokkal - az indulás, vagyis 2001 óta láthatjuk a 24-ben: miután az akciósorozat a vége felé közeledik, nem jött rosszkor az új munkalehetőség. A színésznő idén a The Forgotten című nyomozós szériában is feltűnt, korábban pedig olyan produkciókban vendégszerepelt, mint a Family Guy (ehhez természetesen csak a hangját adta) vagy a Largo Winch.