Megvan a legjobb tévés anyuka - a britek szerint

Vágólapra másolva!
A Simpson család asszonya, Marge lett a legjobb tévés anyuka egy brit közvélemény-kutatás szerint.
Vágólapra másolva!

Marge Simpson végzett az első helyen a Vouchercodes.co.uk közvélemény-kutatásán, amely arra kereste a választ, hogy a britek mely sorozatkaraktert tartják a legjobb anyukának - a felmérés anyák napja alkalmából készült, amit az Egyesült Királyságban a böjti időszak negyedik vasárnapján, ez évben március 14-én tartanak. A Marge-ra szavazók az asszony kedves természetét és Homer iránt tanúsított végtelen türelmét emelték ki legfőbb jó tulajdonságaként.

Forrás: Fox

A háromezer brit édesanya szavazata alapján összeállt listán a dobogóra került még Pamela Shipman a Gavin és Stacey-ből, illetve Susan Harper Az én kis családom-ból - utóbbi sorozat itthon is megy a Comedy Centralon. A további helyezettek hazánkban kevéssé ismertek, többek között olyan szappanoperákból kerültek ki, mint az EastEnders vagy az Emmerdale.