Vágólapra másolva!
Almási Zoltán újabb győzelmével fél pontra megközelítette a vezető négyest a rijekai férfi Európa-bajnokság ötödik fordulójában. Az élen az ukrán Zahar Efimenko, a román Liviu-Dieter Nisipeanu, az orosz Artyom Tyimofejev és a grúz Baadur Zsobava áll, egyformán 4,5 ponttal. A magyar sakkozók öt játszmát tudtak nyerni, hat döntetlent értek el, hatszor feladásra kényszerültek. Berkes Ferenc Gyimesi Zoltán és Prohászka Péter 3,5 ponttal a középmezőnyben található. A X. női Európa-bajnokságon Hoang Thanh Trang és Papp Petra győzött, 3,5 pontjuk van. Schneider Veronika vereséget szenvedett. A skót Ketevan Arahamija, az orosz Tatjana Koszinceva és a lengyel Monika Socko vezet 4,5 ponttal.

A rajtlistán az első helyre rangsorolt Almási Zoltán újabb győzelemmel fél pontra megközelítette a vezető négyest. Nyolcszoros bajnokunk a spanyol megnyitás egyik divatos, többek között a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov által is kedvelt változatában vezércserét engedélyezett izraeli ellenfelének, de az állást sokkal jobban értette, mint Tamir Nabaty. A vonalnyitások után a világos haderő dominált a táblán, Nabaty döntő anyagi hátrányba került. Közel hétórás küzdelemben nyert Prohászka Péter a fehérorosz Szergej Azarov ellen. Elszenvedte első vereségét Erdős Viktor, kedvenc francia védelmében sokat kalandozott vezérével, az ukrán Alekszandr Arescsenko szabadgyalogja eldöntötte a pont sorsát.

Berkes Ferenc már 18 lépés után megosztozott a ponton az orosz Valerij Popovval. Héra Imre királya vándorútra indult, az izraeli Emil Szutovszkij fogságba ejtette. Medvegy Zoltán a kétszeres olimpiai bajnok örmény Vlagyimir Akopjantól, Bérczes Dávid az egykori lengyel Európa-bajnoktól, Bartlomiej Maciejától szenvedett vereséget. Horváth Ádám azeri ellenféltől kapott ki. Gyimesi Zoltán, Bánusz Tamás és Boros Dénes érvényesítette a papírformát, Ruck Róbert ötödször, Balogh Csaba negyedszer remizett. Szabó Krisztián az ukrán Juri Drozdovszkijtól, Mihók Olivér a rutinos horvát Ognjen Cvitantól rabolt fél pontot

A két éllovas, a grúz Baadur Zsobava és az ukrán Zahar Efimenko gyorsan remizett. A román Liviu-Dieter Nisipeanu vereséget mért a meglepően jól szereplő svájci Yannick Peletierre. Az orosz Artyom Tyimofejev csatlakozott még nyeréssel a vezetőkhöz. Meglepetésre az örmény Tigran L Petroszjan legyőzte az orosz Jevgenyij Alekszejevet.

Az Európa-bajnokság 110 résztvevője petíciót nyújtott be az Eb szervező bizottságához, hogy töröljék el a zéró tolerancia szabályt. (Az a sakkozó, aki a forduló kezdését jelentő gongnál nem ül a sakktáblánál, azonnal vesztesnek nyilvánítják.) Így járt Mihók Olivér a viadal második fordulójában.

Az 5. fordulóban sakkozóink eredményei:
Almási Zoltán (2720, 3) - Tamir Nabaty (izraeli, 2485, 3,5) 1 - 0
Alekszander Arescsenko (ukrán, 2670, 3) - Erdős Viktor (2593, 3) 1 - 0
Berkes Ferenc (2659, 3) - Valerij Popov (orosz, 2585, 3) döntetlen
Emil Szutovszkij (izraeli, 2650, 3) - Héra Imre (2574, 3) 1 - 0
Vlagyimir Akopjan (örmény, 2688, 2,5) - Medvegy Zoltán (2556, 2,5) 1 - 0
Juri Drozdovszkij (ukrán, 2627, 2,5) - Szabó Krisztián (2513, 2,5) döntetlen
Bartlomiej Macieja (lengyel, 2625, 2,5) - Bérczes Dávid (2510, 2,5) 1 - 0
Nidjat Mamedov (azeri, 2623, 2,5) - Horváth Ádám (2501, 2,5) 1 - 0
Athanasios Mastrovasilis (görög, 2511, 2,5) - Balogh Csaba (2622, 2,5) döntetlen
Prohászka Péter (2501, 2,5) - Szergej Azarov (fehérorosz, 2621, 2,5) 1 - 0
Gyimesi Zoltán (2586, 2,5) - Israel Caspi (izraeli, 2426, 2,5) 1 - 0
Ruck Róbert (2570, 2) - Gerhard Schroll (osztrák, 2411, 2) döntetlen
Mihók Olivér (2403, 2) - Ognjen Cvitan (horvát, 2550, 2) döntetlen
Joachim Wintzer (német, 2361, 2) - Bánusz Tamás (2517, 2) 0 - 1
Marian Jurcik (szlovák, 2510, 2) - Szamosközi Gábor (2347, 2) döntetlen
Davor Ramesa (horvát, 2339, 1,5) - Boros Dénes (2485, 1,5) 0 - 1
Shota Azaladze (grúz, 2433, 1,5) - Fehér Ádám (2260, 1,5) 1 - 0

Az 5. forduló további érdekesebb eredményei:
Baadur Zsobava (grúz, 2695, 4) - Zahar Efimenko (ukrán, 2640, 4) döntetlen
Ivan Szokolov (boszniai, 2638, 3,5) - Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2708, 3,5) döntetlen
Viorel Iordachescu (moldáviai, 2621, 3,5) - Michael Adams (angol, 2704, 3,5) döntetlen
Erneszto Inarkijev (orosz, 2667, 3,5) - Gergely Szabó (román, 2525, 3,5) döntetlen
Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2661, 3,5) - Yannick Pelletier (svájci, 2611, 3,5) 1 - 0
Constantin Lupulescu (román, 2598, 3,5) - Jan Nepomnjacsij (orosz, 2656, 3,5) döntetlen
Artyom Tyimofejev (orosz, 2655, 3,5) - Jure Skoberne (szlovén, 2509, 3,5) 1 - 0
Nyikita Majorov (fehérorosz, 2510, 3,5) - Rauf Mamedov (azeri, 2639, 3,5) döntetlen
Igor Liszij (orosz, 2615, 3) - Szergej Movszeszjan (szlovák, 2709, 3) döntetlen
Tigran L Petroszjan (örmény, 2612, 3) - Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2700, 3) 1 - 0
Maxim Rodhstein (izraeli, 2609, 3) - Arkadij Naiditsch (német, 2691, 3) 0 - 1
Vlagyimir Potykin (orosz, 2606, 3) - Andrej Volokityin (ukrán, 2687, 3) döntetlen
Viorel Bologan (moldáviai, 2684, 3) - Luka Lenic (szlovén, 2603, 3) döntetlen
Eltaj Safarli (azeri, 2606, 3) - Fabiano Caruana (olasz, 2680, 3) döntetlen

Az élcsoport állása:
1-4. Zahar Efimenko (ukrán), Liviu-Dieter Nisipeanu (román), Artyom Tyimofejev (orosz) és Baadur Zsobava (grúz) 4,5 pont
5-27. Jan Nempomnjacsij (orosz), Constantin Lupulescu (román), Nyikita Majorov (fehérorosz), Szabó Gergely (román), Arakadij Naiditsch (német), Francisco Vallejo Pons (spanyol), Alekszander Arescsenko (ukrán), Michael Adams (angol), Almási Zoltán, ... 4
28 - 90. Gyimesi Zoltán, Prohászka Péter, Berkes Ferenc... 3,5

A nők viadalán Hoang Tahanh Trang könnyen verte szerény képességű fehérorosz ellenfelét. Schneider Veronika a szicíliai védelmű partiban rosszul játszotta a nyitást, a lengyel Jolanta Zawadzka gyorsan védhetetlen támadáshoz jutott. Papp Petra nagy csatában nyert a fehérorosz Nikolova ellen. A szlovén Anna Muzicsuk esélyes állását remire rontotta a lengyel Monika Socko ellen. Értékes győzelmet aratott a skót színekbe átigazolt, grúz színekben olimpiai bajnok Ketevan Arahamija-Grant a svéd Pia Carmlinggal szemben. Kettős győzelmet arattak a Koszinceva nővérek.

A női Európa-bajnokság 5. fordulójának érdekesebb eredményei:
Anna Muzicsuk (szlovén, 2533, 3,5) - Monika Socko (lengyel, 2465, 4) döntetlen
Tatjana Koszinceva (orosz, 2524, 3,5) - Almira Szkripcsenko (francia, 2456, 3,5) 1 - 0
Pia Cramling (svéd, 2523, 3,5) - Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2447, 3,5) 0 - 1
Lilit Golojan (örmény, 2380, 3,5) - Viktorija Cmilyte (litván, 2485, 3,5) döntetlen
Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2555, 3) - Eva Moser (osztrák, 2437, 3) 1 - 0
Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2554, 3) - Marina Romanyko (orosz, 2409, 3) 1 - 0
Marie Sebag (francia, 2506, 3) - Nino Hurcidze (grúz, 2434, 3) döntetlen
Szvetlana Matvejeva (orosz, 2373, 3) - Lela Javahasvili (grúz, 2500, 3) 1 - 0
Sopio Gvetadze (grúz, 2342, 3) - Natalija Zsukova (ukrán, 2492, 3) döntetlen
Elisabeth Paethz (német, 2486, 3) - Anasztazia Szavina (orosz, 2391, 3) 0 - 1
Nana Dzagnidze (grúz, 2479, 3) - Natasa Bojkovic (szerb, 2384, 3) 1 - 0
...
Hoang Thanh Trang (magyar, 2487, 2,5) - Nasztazia Ziaziulkina (fehérorosz, 2188, 3) 1 - 0
Jolanta Zawadzka (lengyel, 2404, 2,5) - Schneider Veronika (magyar, 2314, 2,5) 1 - 0
Papp Petra (magyar, 2263, 2,5) - Adriana Nikolova (fehérorosz, 2348, 2,5) 1 - 0

Az élcsoport állása:
1-3. Ketevan Arahamija-Grant (skót), Tatjana Koszinceva (orosz) és Monika Socko (lengyel) 4,5 pont
4-14.Marija Muzicsuk (ukrán), Anna Muzicsuk (szlovén), Nagyezsda Koszinceva (orosz), Antoaneta Sztefanova (bolgár), Viktorija Cmilyte (litván), Anna Usenyina (ukrán), Jekatyerina Kovelevszkaja (orosz), Nana Dzagnidze (grúz), Anasztazia Szavina (orosz), Lilit Galojan (örmény) és Szvetlana Matvejeva (orosz) 4
15 - 34. Jolanata Zawadzka (lengyel), Elena Sedina (olasz), Marie Sebag (francia), Pia Cramling (svéd), Natalija Zsukova (ukrán), Hoanag Thanh Trang (magyar), Papp Petra (magyar), ... 3,5