Tobey Maguire sakkozik egyet David Fincherrel

Vágólapra másolva!
Tobey MaguireDavid Fincher nagyjából készen van The Social Network című, a Facebook születéséről szóló filmjével, és már azt is tudja, mit rendez ezután. Tervei szerint ősszel kezdi el forgatni a Pawn Sacrifice című filmet az amerikai sakkzseniről, Bobby Fischerről, akit Tobey Maguire formál majd meg. A forgatókönyvet az újabban nagyon felkapott Steven Knight írta, aki Az elveszett jelkép című Dan Brown-könyvet is adaptálja és a Matt Damon főszereplésével készülő Robert F. Kennedy-filmet is írja. A film a tervek szerint nem meséli el Fischer egész életét, csak az 1972-es sakkvilágbajnokságra fókuszál, ahol Fischer világbajnoki címet szerzett Borisz Szpasszkij legyőzésével. Kár, hogy Fincheréket nem érdekli Fischer teljes életpályája, pedig akkor olyan ellentmondásos részletek is bekerülhetnének a filmbe, mint az, hogy zsidó származása ellenére antiszemita volt, vagy hogy megtagadta az Egyesült Államokat és "örömteli"-nek nevezte a 2001. szeptember 11-ei terrortámadást, no és persze kíváncsiak lennénk a Magyarországon töltött időszakokra és a Polgár lányokkal kötött barátságára is.
Vágólapra másolva!