Tévével rukkolhat elő a Google

Vágólapra másolva!
Amerikai médiaértesülések szerint a Google a Sonyval és az Intellel közösen olyan tévékészülékek, illetve beltéri egységek fejlesztésébe fogott, amely a televíziós műsorok mellett internetes alkalmazások futtatását is lehetővé teszi majd.
Vágólapra másolva!

A három óriáscég együttműködésének eredményeként internetes funkciókkal rendelkező televíziók, illetve a meglévő készülékekhez csatlakoztatható set-top-box, vagyis beltéri egység lesz, amely a Google mobil eszközökre készült operációs rendszerét, az Androidot futtatja majd.

A New York Times belsős forrásokból úgy értesült, hogy a Google TV projekten már hónapok óta dolgoznak a társaságok, az internetes funkciók eléréséhez szükséges perifériák, például miniatűr billentyűzetek fejlesztésébe pedig a Logitechet vonták be. Bár semmi konkrétum nem ismert, a lap szerint a cél az, hogy a tévéken egyszerűen lehessen használni olyan online szolgáltatásokat, mint amilyen például a Facebook vagy a Twitter, de a platformra külsős fejlesztők is készíthetnek majd más alkalmazásokat is.

Jelenleg is lehet már kapni olyan tévéket a boltokban, amelyek hasonló szolgáltatásokat kínálnak, de ezek többnyire a gyártók saját megoldásait tartalmazzák, nem egy egységes platformot, így a különböző típusokra jóval bonyolultabb applikációkat készíteni.