Vágólapra másolva!
A mérkőzés utolsó másodperceiben aratott kiütéses győzelmet Vlagyimir Klicsko (54 győzelem, 3 vereség) a düsseldorfi profiboksz-gála főmérkőzésén kihívója, az amerikai Eddie Chambers (35-2) ellen, így ő maradt a WBO, az IBF és az IBO világbajnoka.

Düsseldorfban a Bokszvilágszervezet (WBO), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) címmért a világbajnok Vlagyimir Klicsko az amerikai Eddie Chambers ellen lépett szorítóba.

A magassági és a súlyfölény egyértelműen Klicsko oldalán volt, ebből az első menetben csak az látszott, hogy a kötélhez szorított amerikai egy alkalommal az ukrán óriás hóna alá bújva, pankrátorhoz hasonlóan pár lépés erejéig a vállán cipelte ellenfelét.

A második menetben folytatódott a birkózás, Klicsko amint közel került ellenfeléhez, kicsit ráfeküdt, ezt Chambers másodszorra ismét egy kiemeléssel honorálta, plusz földhöz is vágta a címvédőt. A közönség persze nemtetszését fejezte ki.

A menet közepén egy hatalmas jobbegyenes megrendítette Chamberst, megrogyott, de talpon maradt, ám nem kétséges, a gong jókor jött számára.

A harmadik menetben folytatódott az ukrán fölénye, Chambers alig mert kitekinteni a kettős fedezék mögül, amint megtette, azonnal kapta a villámgyors jobbosokat. A negyedik menetben mindketten kicsit rápihentek az előttük álló feladatokra, de a következő kétszer 3 perc sem hozta meg a várt nagy áttörést.

Klicsko hosszú karjaival távol tartotta magától az amerikait, aki ha közel is tudott kerülni, abból csak ölelkezés lett, s nem bunyó.

A hetedik menetre Vlagyimir Klicsko úgy jött ki, mint aki mindent el szeretne dönteni, a köteleknél komoly ütészáport indított meg, de Chambers állta a sarat.

A 8. és 9. menetben az amerikai ugyan aktivizálta magát, de ebből csak annyit lehetett látni, hogy kicsit többet mozgott, több ütést indított, de alig talált.

A 10. menet előtt a közönség füttykoncertje közepette Chambers kesztyűit levágták a kezéről. Sokan azt hitték, az amerikai feladta a küzdelmet, de csak kesztyűt cserélt, s a 10. menetre még aktívabban próbálkozott.

Ezzel azonban a mérkőzést nem lehetett megnyerni, a kiütésre pedig reménye sem lehetett Chambersnek. Az utolsó két menetben Klicsko visszavette az irányítást, s 12 másodperccel a találkozó vége előtt kiütötte Chamberst, aki egy bal horogtól aléltan zuhant ki a kötelek közé.