Az iPhone-nál is nagyobbat robbanthat az iPad

Vágólapra másolva!
A bemutatása után sokkal többet adnak majd el az Apple táblagépéből, mint az iPhone-ból az amerikai üzleti lapok becslései szerint. A készülékhez harmincezer ingyenes e-könyv lesz letölthető, de nem lesz drága a fizetős választék sem, és főleg ez lehet a siker kulcsa.
Vágólapra másolva!

Sokkal nagyobb roham várható el az Apple táblagépéért, mint a három évvel ezelőtt megjelent iPhone-ért- jósolja a Forbes. Az üzleti lap szerint míg az Apple-mobilból egymillió példány kelt el a bemutatását követő negyedévben, addig az iPadből akár ötmillió darab is gazdára találhat ugyanennyi idő alatt. Az optimista becslések különösen hangzanak azok után, hogy a készülék bemutatóját követően nem fogadta jelentős lelkesedés az USA-ban április 3-án a boltokba kerülő modellt.

Az amerikai vásárlók elsősorban e-könyv-olvasóként számítanak majd az iPadre - derül ki a Comscore piackutató adataiból. A cég által megkérdezett vásárlók legtöbbje - 15 százaléka - iPadet szeretne vásárolni e-könyv-olvasónak, megelőzve a tengerentúlon legnépszerűbb Amazon Kindle modellt. Az Apple készüléke összességében a vásárlók 65 százalékának figyelmét keltette fel.

Az gyártó azzal is igyekszik vonzóbbá tenni az iPadet, hogy a hozzá elinduló iBookstore-ból harmincezer kötetet azonnal le lehet majd tölteni ingyen. A cég a világ egyik első, és legnagyobb ingyenes e-könyv-adatbázisát, a Project Gutenbert harmincezres amerikai választékát teszi fel a saját letöltőközpontjába, amiben olyan népszerű alapművek szerepelnek, mint az Alíz csodaországban, a Büszkeség és balítélet, vagy a Káma szútra - igaz, ez utóbbi is, mint minden más könyv, kizárólag szöveges változatban, illusztrációk nélkül.

Az iBookstore-ban a pénzért letöltető választék sem lesz drága: az Appadvice nevű blog szerint mindössze 9 dollár 99 centbe kerülnek majd a New York Times aktuális top-10-es bestsellerlistáján szereplő könyvek, amiről egy állítólagos iBookstore-képernyőkép tanúskodik. A blog szerint a legdrágább új kiadású mű sem kerül majd többe 13 dollárnál.

Az Apple új készülékétől a lapkiadók is új bevételi lehetőséget várnak. A héten a Wall Street Journal jelentette be, hogy havi 18 dolláros áron lehet majd előfizetni a lap iPades kiadására, ami körülbelül 11 dollárral kevesebb, mint a hagyományos előfizetés. Az Esquire magazin amerikai kiadása 3 dollárba kerül majd példányonként, vagyis két dollárral lesz olcsóbb, mint a nyomtatott lap, és letölthető videoklipek is járnak majd hozzá ajándékba. Az amerikai Conde Nast, a Wired, a GQ, a Vanity Fair vagy a New Yorker kiadója is új, interaktív megjelenési formákkal kísérletezik majd az iPaden.

A táblagépre már bejelentették az első, nagy felbontásúra átírt iPhone-os (/ipodos) játékokat is, amelyek a készülék piacra kerülése után már letölthetők lesznek az App Store-ból. A választékban olyan népszerű címek szerepelnek majd, mint a Plants and Zombies vagy a Bejeweled 2.