Emberrabló ufók Spielberg tévés életművében

Vágólapra másolva!
A filmmogul nemcsak a mozivásznakon alkotott maradandót, de a televízióknak is dolgozott - így az eddigi két legdrágább széria, Az elit alakulat és testvérsorozata, az HBO-n nemrégiben startoló Pacific is hozzá köthető. Összeállításunkban Steven Spielberg emlékezetes és kevésbé ismert tévés produkcióiból válogattunk.
Vágólapra másolva!

Columbo

A középiskolát éppen csak elvégző, de már Hollywoodról, a showbusinessről álmodozó Spielberg a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején a Universal stúdió egyik telepén próbált betörni a szórakoztatóiparba - ez konkrétan azt jelentette, hogy forgatásokra lógott be engedély nélkül, hívatlanul részt vett különféle belsős vetítéseken, sőt még egy irodát is elfoglalt önkényesen az egyik épületben. A fiatal, ambiciózus filmes mindig megúszta a felelősségre vonást, sőt idővel fel is figyeltek rá, szerződést kapott; egyik első megbízatása pedig az éppen akkor megrendelt Columbo második részére szólt. A Murder by the Books című epizód egy krimi-szerzőpárosról szól, melynek egyik tagja elteszi láb alól a másikat. Spielberg nem volt különösebben elégedett a rutinfeladattal, de a csatorna vezetői annál inkább, nem sokkal később első játékfilmjét is leforgathatta, ez volt a tévé számára készült Párbaj (1971).

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=dFtY3o5Ojo410QJ6


------------------------------------

Elképesztő történetek

Spielberg gyerekként valósággal odáig volt az egy időben nálunk is futó, különféle misztikus eseteket elbeszélő Alkonyzónáért, és ez a rajongás odáig fajult, hogy befutott, sikeres rendezőként előbb elkészítette a tévé-antológia önálló szkeccsekből építkező moziverzióját (Homályzóna, 1983), majd nem sokkal később az Alkonyzóna mintájára egy igen ambiciózus tévészériát is életre hívott. A gyerekkori matinéműsorok, filléres ponyvaregények, tudományos-fantasztikus magazinok hatását tükröző Elképesztő történetek 30-60 perces epizódjaiban nemcsak Spielberg élhette ki magát, de több feltörekvő, később sikert sikerre halmozó rendező is lehetőséget kapott a bizonyításra (Robert Zemeckis, Joe Dante), sőt, jelképes gázsiért olyan nagyságok is bevállaltak egy-egy részt, mint Martin Scorsese vagy Clint Eastwood. Spielberg maga két epizódot rendezett, melyek közül különösen a Kevin Costnert és Kiefer Sutherlandet felvonultató, gyermeki fantáziával képernyőre vitt Mission érdemel említést, ami szinte végig egy repülőgép belsejében játszódik a második világháború idején. Az akkoriban méregdrágának számító széria (minden rész egymillió dollárba került) végül két évadot élt meg.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=WJaNvO9t42ooDEcM


------------------------------------

A Warner-rajzfilmsorozatok

Spielberg elmondta, hogy a tévé megszállottja volt fiatalkorában, a szombat-vasárnap reggeli rajzfilmblokk elől kirobbantani sem lehetett volna. A rajzfilmek iránt azóta is mélyen elkötelezett rendező (a fent említett Elképesztő történetek-epizód is egy rajzfilmes fordulattal zárul) a Warnerrel együttműködve felnőtt fejjel több animációs szériát is útnak indított a kilencvenes évek közepén, azóta ez az időszak a stúdió második aranykorának számít a Bolondos dallamok évtizedes sikerszériája után. Az ekkortájt készült, "Steven Spielberg bemutatja" felirattal kezdődő rajzfilmsorozatok már csak azért is különleges helyet foglalnak el a Spielberg-életműben, mert nemcsak producerként vagy mecénásként működött közre a gyártás során, hanem aktívan, napi szinten is kivette a részét az ötletelésből. Az első Spielberg-Warner sorozat a jól ismert Bolondos dallamok-figurákat pelenkás változatban felvonultató Tiny Toons volt, majd ezt követte a popkulturális utalásokkal és fricskákkal sűrűn megszórt, őrült, excentrikus Animánia és a sokszor szintén abszurdba hajló Freakazoid egy titokban szuperhősködő gimis srácról és különféle ügyeiről (de a Warner-Spielberg együttműködés gyümölcse a Bunkó és az Ész, a két világhódító egér története is).

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TL42apzJCn5dEslR


------------------------------------

Seaquest DSV

A nyolcvanas évek vége felé Spielberg a mozivásznakon átmenetileg elfordult a tudományos-fantasztius történetektől, de a tévéképernyőkön tovább hódolt kedvenc műfajának: producerként segítette világra az annak idején nálunk is futó Seaquest DSV című szériát, melynek főszerepére a Cápa egyik főszereplőjét, a nemrégiben elhunyt Roy Scheidert is megnyerte. A történet szerint a jövőben a földfelszín legnagyobb részét víz borítja, az emberiség pedig víz alatti kolóniákban rendezkedett be - a sorozat legnagyobb része egy monumentális tengeralattjárón játszódik, ami a tengerek békéjét felügyeli, és ami többek közt otthont ad Darwinnak, az intelligens, beszélni is tudó delfinnek. Bár Spielberg aktívan nem vette ki a részét a sorozat munkálataiból, lényegében csak jól csengő nevét adta a produkcióhoz, az ő és Scheider távozását a Seaquest nem élte túl, néhány rész után lekerült a képernyőről.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=iTHCHSrSTuPfUZil


------------------------------------

Elrabolva (Taken)

Az ufó visszatérő motívum a Spielberg-életműben, de korai munkáiban a rendező a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvételt rendhagyó módon mindig pozitív előjelű folyamatként képzelte el, gondoljunk csak a Harmadik típusú találkozások zenével kommunikáló űrlényeire vagy a hajótörött E. T.-re. Ez a képlet aztán a kilencvenes évektől némiképp módosult, elsőként a Spielberg produceri felügyelete mellett készülő Taken - Harmadik típusú emberrablások című miniszériában, ahol az idegenek szándékai már korántsem olyan barátságosak és egyértelműek, mint korábban. A Roswell-legendáriumot újragondoló, több szálon futó, évtizedeket felölelő tízrészes sorozatban az idegenek rejtélyes kísérleteket folytatnak az emberiségen, a háttérben pedig - az X-akták mintájára - nagyszabású összeesküvések gyűrűznek. Egyébként a Taken-ben hívta fel magára a figyelmet a 2000-es évek egyik legnépszerűbb, legtehetségesebb gyereksztárja, Dakota Fanning, akinek Spielberg később a Világok harcában is kulcsszerepet adott.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=GNzr0SXHva9WzEeX


------------------------------------

Vészhelyzet

Bár semmilyen formában nem vett részt a munkálatokban és a stáblistán sem szerepel a neve, Spielberg nélkül aligha került volna képernyőre a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb sorozata. Az orvos végzettségű, nemrégiben elhunyt sztáríró, Michael Crichton annak idején egy önéletrajzi ihletésű forgatókönyvvel házalt Hollywoodban, ami rezidensként szerzett tapasztalatait dolgozta fel egy egészestés filmben, de az ötletre senki nem volt vevő, idővel Crichton sem erőltette. A projekt akkor került elő a fiók mélyéről, amikor Spielberg és Crichton a Jurassic Park adaptálásán dolgoztak együtt; Spielbergnek megtetszett a kórházas ötlet, ami az egyik megbeszélésen mintegy mellékesen merült fel, de nem játékfilmben, hanem sorozatban gondolkozott, méghozzá egy sokszereplős, akciódús, realista kórház-szappanoperában a sürgősségi osztály emberpróbáló mindennapjairól. A történet folytatását ismerjük: a Vészhelyzet tizenöt évadot élt meg, és csak tavaly búcsúzott a képernyőkről.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=YF3RgKAyswER3oRJ


------------------------------------

Az Elit alakulat-ról és a Pacific-ről korábban többet írtunk, ezekre most nem tértünk ki. A Pacific - A hős alakulat egyik főszereplőjével készített interjúnkat itt olvashatja.