Ingyen wifi jár az internet előfizetéshez New Yorkban

Vágólapra másolva!
Visszatérőben van a vezetéknélküli technológiák nagy vesztese a wifi. Az amerikai Time Warner kábelnet-szolgáltató ingyenes hotspotos hozzáférést ad New York-i ügyfeleinek.
Vágólapra másolva!

A konkurens szolgáltatóval együttműködve egymillió felhasználó előtt nyitja meg a New York-i hotspotokat a Time Warner interneteszolgáltató. A két szolgáltató hálózata a város nagyobbik részét lefedi, így az előfizetők szinte bárhol tudnak majd csatlakozni a világhálóhoz wifis laptopjukkal, telefonjukkal.

Az új szolgáltatástól azt várja a cég igazgatója, hogy a folyamatosan úton lévő, ám otthonukban Time Warner internetettel rendelkező ügyfelek életét kényelmesebbé tudják tenni általa.

A mobilnet elterjedése előtt, illetve a 3G-s csomagok árának mérséklődése előtt több nagyváros vezetői beszéltek az egész települést beterítő wifi ernyő kiépítéséről. A projektek rendre megvalósíthatatlannak és túl drágának bizonyultak, így egész város méretű hálózat sehol sem épült. New York városa a közparkokba épített ki például ingyenes netcsatlakozási lehetőséget 2005-ben, ám a szolgáltatást 2008-ban megszüntették költségvetési okokra hivatkozva.