Magunknak köszönhetjük a sok levélszemetet

Vágólapra másolva!
Idehaza nem csak sok a spam a levélforgalomban, a felhasználók is felelőtlenül interneteznek a Symantec szakértője szerint, de a cég még nem tudja, pontosan mi okozhatta az általuk mért levélszemét-dömpinget. A legfrissebb nemzetközi statisztikák szerint a spamelés hatékony, az internetezők ugyanis előszeretettel nyitják meg a kéretlen leveleket.
Vágólapra másolva!

A Symantec március 26-án közzé tett statisztikái szerint az elmúlt egy hónapban Magyarországon a legtöbb a levélszemét aránya a teljes e-mailforgalomban, amivel hazánk világelső az online biztonsággal foglalkozó cég statisztikájában. A vállalat saját Messagelabs szolgáltatásának méréseire alapozza ezt az adatot, vagyis nem lát rá a teljes hazai e-mailforgalomra, csak hazai ügyfeleire, viszont más átfogó statisztika jelenleg nincs a spam hazai arányáról. A legnagyobb hazai webmail-szolgáltató, a Freemail sem vezet ilyet megfelelő erőforrások hiányában.

Hazánk egyik hónapról a másikra került fel a symanteces spam-toplista élére, és az eddigi számok alakulását a Messagelabs jelentésekből nem lehetett nyomon követni, mivel abban csak az első három ország szerepel - tudtuk meg Gombás Csabától, a cég szakértőjétől. A levélszemét váratlan felfutását valamilyen vírus aktivitása okozhatja a szakember szerint, de a Symantec egyelőre nem azonosította, hogy pontosan melyik. Idehaza a szakember szerint a felhasználók meglehetősen gondatlanok: sokan interneteznek biztonsági szoftverek nélkül, vagy olyan ingyenes alkalmazásokkal, amelyekkel nem tudják leszedni a begyűjtött vírusokat. Budapest a levélszemét-küldő zombihálózatok számát tekintve is rendre előkelő helyen (8-11. helyezés) szerepel a világ nagyvárosai között.

Ami hazánk a spam-toplistán elért első helyezését illeti, koránt sem biztos, hogy ez tartós lesz a szakember szerint. A levélszemét Messagelabs által mért arányának növekedése csupán követi a nemzetközi trendeket.

A Symantec hazai partnerei között van olyan nagyvállalat, amelyiknél már 98 százalék a spam aránya. A levélszemét által okozott kár nehezen forintosítható: Gombás Csaba szerint akkor érhető tetten, amikor a levélszeméten keresztül küldött linkekben bekapott vírus mentesítése, vagyis a zombigépek megjavítása miatt le kell állítani egy-egy szervert. A vállalatoknál sokan titkosított levelezéssel próbálják meg kivédeni a spammereket, de azok már erre a csatornára is képesek beférkőzni, a titkosítva küldött nagy mennyiségű spam pedig önmagában képes megbénítani a levelezőszervereket, mivel annak feldolgozásához háromszor-négyszer nagyobb számítási kapacitás szükséges.

A fiatalok vakmerősködnek a spammel

A felhasználók gondatlanságával kapcsolatos adatokat erősítik az Ipsos Public Affairs Messaging Anti-Abuse Working Group (MAAWG) nemzetközi felmérésének számai is, amelyek szerint a felhasználók 43 százaléka továbbra is megnyitja a spamgyanús leveleket, majdnem minden tizedik pedig a bennük küldött linkeket, fájlokat is megnyitja. A cég szerint ezzel több tízmillió ember teszi ki magát nap mint nap a vírusfertőzés veszélyének, ráadásul jelentős részük szándékosan. A levélszemetet megnyitó felhasználók fele ugyanis direkt kattint a levelekre, negyedük azért, mert szeretne panaszt tenni a feladónál (ez is nagy hiba azonban, mivel a spamszerver így tudomást szerez róla, hogy célba ért az üzenet, vagyis aktív e-mailcímmel van dolga), 15 százalékukat egyenesen érdekli az a termék, amit kéretlen reklámmal próbálnak rásózni, 18 százalékuk pedig vakmerőségből nyitja meg az üzenetet, mivel kíváncsi rá, mi történik ilyenkor.

Az Ipsos adataiból az is kiderül, hogy pont a 35 évesnél fiatalabb férfiak viselkednek ilyen felelőtlenül az e-mailekkel, akik az informatikai biztonság terén az átlagosnál képzettebbnek tekintik magukat. Közülük minden második megnyitotja a kéretlen leveleket a felmérés szerint, míg az idősebbek közül csak 38 százalék, és a levelekben terjesztett linkekre is aktívabban kattintgatnak (13 százalékuk), mint az idősebbek (10 százalék).