Vágólapra másolva!
Az Augsburger Allgemeine információja szerint nem elképzelhetetlen, hogy a másodosztályú futballklubtól a nyáron minden bizonnyal távozó Torghelle Sándor a Bundesliga első osztályában folytatja pályafutását.

Az Augsburger Allgemeine megjegyezte, az idei szezonban 19 mérkőzésen 7 gólt és 3 gólpasszt jegyző válogatott csatár zsinórban négy mérkőzést hagyott ki, miután a holland edző, Jos Luhukay mellőzte. A hétvégi, Aachen elleni visszatérése viszont nem sikerült túl jól, az Augsburg ugyanis 4-0-s vereséget szenvedett.

Az Augsburger Allgemeine hetek óta arról ír, érthetetlen, hogy a csapat második leggólerősebb támadóját mellőzi a szakvezetés. A megkérdezett Luhukay csupán annyit mondott a témáról, ő ezt hajlandó megvitatni a játékosaival, de a sajtóval nem.

"Nem tudom, miért történt így, minden esetre ez jel számomra is. Ha kapok ajánlatot a nyáron, máshol folytatom pályafutásomat. Nem félek semmitől, ismerem a kvalitásaimat" - nyilatkozta Torghelle.

A lap szerint Torghelle nyáron várhatóan búcsút vesz a klubtól, s úgy hírlik, Bundesliga I-es ajánlatokkal is rendelkezik.