Várhatnak a 2009-es pénzükre a Szomszédok szereplői

Vágólapra másolva!
A Szomszédok 2009-es ismétlése után még egy darabig nem kapnak pénzt a szereplők, mivel a 2007-2008. évi jogdíjak felosztását is csak néhány nappal ezelőtt zárta le az Előadóművészi Jogvédő Iroda, így összesen 2176 ismételt műsor után 3795 színész, tévés kapja meg az őt megillető ismétlési jogdíjat április második hetétől. A Szomszédok színészei a közeljövőben csak a 2007-es pénzeket kaphatják meg.
Vágólapra másolva!

"Innen üzenem, hogy legyenek szívesek fizetni némi jogdíjat. Egyébként most elmaradtak megint, másfél éve nem sikerül fizetni. Ez nem elegáns" - dohogott a napokban Kulka János a Juventus rádióban, a Szomszédok ismétléséért járó összegek elmaradása miatt. Kulka különben 2009 áprilisában épp az [origo]-tól tudta meg telefonon, hogy az MTV újfent ismétli a teleregényt: akkor túl sok boldogságot nem fedeztünk fel hangjában, nem is akarta kommentálni a hírt.

Megkeresésünkre az MTV sajtóosztályán elmondták, hogy tudomásuk szerint a Magyar Televízió a bemutatott alkotások utáni jogdíjakat rendszeresen és idejében fizeti az Előadóművészei Jogvédő Irodájának (EJI). Ennek igazgatója, dr. Tomori Pál az [origo]-nak viszont arról számolt be, hogy az MTV a 2008 I. félévi jogdíj megfizetésével 3 hónapos, a 2008 II. félévi összeggel 5 hónapos, a 2009. I. félévi jogdíjjal 5 hónapos, a 2009. II. félévi összeg megfizetésével 2 hónap késedelemben volt. A késedelmes fizetés után járó kamatok érvényesítése érdekében az EJI eljárást indított az MTV ellen, amely jelenleg is folyamatban van.

A szervezettel a Magyar Televíziónak érvényes szerződése van, ez alapján a televízió átalánydíjat fizet, illetve félévente - visszamenőleg - sugárzási adatokat szolgáltat az EJI-nek. "Az előadóművészek jogdíjait tehát már a jogvédő iroda munkatársai számítják ki és fizetik ki. A Magyar Televízió a legutóbbi esedékes, 2009-es átalánydíjat már elutalta az EJI-nek, az előadóművészek jogdíjigényüket és a felosztással kapcsolatos kifogásaikat ezért kizárólag a jogvédő irodán keresztül érvényesíthetik" - közölte az MTV sajtóosztálya.

Az EJI szerint a jogdíjfelosztást - az MTV rendszeres fizetési késedelmén túl - jelentősen lassítja, hogy a kapott adatok szinte mindig hibásak, hiányosak, egyszóval megbízhatatlanok. Gyakori, hogy teljes műsorok maradnak ki az adatszolgáltatásból, vagy ugyanannak a műsornak évről évre eltérő a szereplőlistája, vagy éppen a közreműködő előadóművészek helyett - tévesen - a műsor szerzőinek nevét közlik. "Emiatt gyakran kell az MTV-nél reklamálnunk, az adatok javítását, kiegészítését kérve. A felosztást viszont a műsoradatok rendbe tételéig nem lehet lezárni, mert az éves átalányösszeget csak ennek alapján lehet az adott naptári évben megismételt valamennyi műsor és az azokban szereplő valamennyi előadóművész között felosztani. Így is gyakran előfordul, hogy csak a jogdíj kifizetését követően, a művészek jogos kifogásai alapján derül ki: az MTV javított adatszolgáltatásában is még mindig maradtak súlyos hibák" - válaszolta kérdésünkre Tomori.

Mostanában fizetik ki 2007-et és 2008-at

Egy korábbi per után 2007 végén, a létrejött egyezséget követően egyszerre négy naptári év (2002-2006) elmaradt ismétlési jogdíját kellett feldolgozni, az EJI szerint 2933 ismételt műsor után 4123 előadóművész kaphatta meg az őt megillető ismétlési jogdíjat. "Az MTV adatszolgáltatásának hibáiból fakadó jogos kifogások intézése azonban még 2009 őszéig eltartott. Ezt követően kezdhettünk neki a 2007-2008. évi jogdíjak felosztásának, amelyet néhány nappal ezelőtt zártunk le. Ebben a felosztásban összesen 2176 ismételt műsor után 3795 előadóművész kapja meg az őt megillető ismétlési jogdíjat. A jogdíjak kifizetését a művészeknek a jövő héten kezdjük meg" - tette hozzá Tomori.

A Szomszédok-at az MTV 2005 és 2007 között ismételte meg, majd 2009-ben újra műsorra tűzte. A sorozat szereplői a 2005-ben és 2006-ban ismételt részek után járó jogdíjat csak 2008-ban kaphatták meg, az követően, hogy az MTV 2007 decemberében egy összegben kifizette az ezekre évekre fennálló jogdíjtartozását. A 2007-ben ismételt részek jogdíját a most lezárt felosztás tartalmazza, kifizetését a jövő héten kezdi meg az EJI.

A 2009. évi jogdíjat az MTV 2009. december 29-én fizette meg, a műsoradatokat teljes körűen 2010. január 29-én küldte el, de mivel a műsoradatok feldolgozása néhány hónapot igénybe vesz, ezek a pénzek még csúsznak. A pontos összegekről sem az MTV, sem az EJI nem kívánt nyilatkozni.