Vágtat a Mol, erősödik a BUX

Vágólapra másolva!
A hétfői szünnap után emelkedést várnak kedden a Budapesti Értéktőzsdén a szakértők, a főbb részvények közül elsősorban a Mol jó szereplésére számítanak. A kereskedés első órájának trendjei is erre mutatnak.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,69 pontos erősödéssel, 25 130,35 ponton nyitott kedden, ami 0,57 százalékos erősödés a legutóbbi záró értékhez képest. Délelőtt tíz óra előtt 25 210 pont fölött járt az index.

Kun Szabolcs, a Quaestor Zrt. befektetési tanácsadója enyhén emelkedő napra számít, és várakozása szerint a Mol lehet a piac húzóereje. Az olaj ára tovább emelkedett a hétfői kereskedésben, és ennek nyomán az energiaszektor részvényei is másfél százalék körüli mértékben erősödtek az amerikai piacon. A Mol a kereskedés első órájában több mint 1,7 százalékos pluszt produkált.

A BUX 97,50 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 24 987,66 ponton zárt a húsvét előtti pénteken. A részvénypiac forgalma 4,79 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.