A Gallup a Jobbikot várja a második helyre

Vágólapra másolva!
A Fidesz fölényes győzelme mellett azt jósolja a Gallup, hogy a Jobbik lesz a második legerősebb párt. Az LMP 5,4 százalékot szerez és bejut a parlamentbe, de az MDF nem. A négy évvel ezelőttihez hasonló részvételi arány várható, de a megkérdezettek közel negyede nem mondta meg, hogy kire fog szavazni.
Vágólapra másolva!

A Magyar Gallup Intézet március 26. és 30. között készült felmérése szerint négy párt jut a parlamentbe a vasárnapi választások után. A teljes népességben a Fidesz szavazóinak aránya jelenleg 41%-os, a Jobbikot 11% támogatja. A Gallup most először mért a teljes népességben egyszámjegyű MSZP-támogatottságot: a megkérdezettek 9% vallotta magát MSZP szavazónak. Az LMP-re a kérdezettek 3%-a, az MDF-re pedig 1%-uk voksolna. A kérdések 12% azzal hárította el, hogy nem szavaz majd, a megkérdezettek közel negyede, 22% pedig nem osztotta meg pártpreferenciáját: vagy megtagadta a választ vagy nem tudom-mal válaszolt.

A "rejtőzködő" szavazók pártpreferenciáit politikai véleménykérdésekkel próbálta feltérképezni a Gallup. Ezek alapján összeállított becslésük szerint a választások első fordulójában listán a Fidesz 59, a Jobbik 17, az MSZP pedig 16 százalékot fog szerezni. A modell szerint az LMP várhatóan 5,4 százalékot kap, így bejut a parlamentbe, az MDF-nek viszont csak 3%-ot jósolnak. A Gallup ugyanakkor megjegyzi, hogy a közelmúlt választási küzdelmeiben az utolsó napok kampányai gyakran felborították a potenciális választók preferenciáin alapuló előrebecsléseket, és "erre most is megvan minden esély".

A felmérés szerint leginkább a Jobbik és az LMP számíthat a szavazóira, ők ígérték a legbiztosabban, hogy elmennek, az MDF helyzetét pedig tovább rontja az, hogy támogatóik választási elkötelezettsége minden más pártnál alacsonyabb. A kutatás során a kérdezettek 66%-a válaszolt úgy, hogy biztosan részt vesz majd a választáson, és 59%-uk gondolja, hogy akkor is leadná a voksát, ha valamilyen halaszthatatlan dolga akadna aznap. A Gallup az eredmények alapján a 2006-oshoz hasonló, 58% körüli részvételre számít az első fordulóban.

Az MSZP-t utasítják el a legtöbben, az LMP a legelfogadottabb párt

A Gallup egy sor háttérkérdést is feltett a kutatás során. Az ezekre adott válaszokból az derül ki, hogy Orbán Viktort gyakorlatilag az egész ország ismeri, a többi listavezető ismeretsége még saját táborukon belül sem teljes. Mesterházy Attilát a biztos szavazók 81%-a, az MSZP-sek 98%-a ismeri. Bokros Lajos ismertsége MDF listavezetőként 58%-os, de az MDF-esek körében is csak 67% nevezte meg helyesen - az MDF szimpatizánsai közül viszonylag sokan a párt elnökasszonyát gondolták listavezetőnek is (25%). Vona Gábort országosan 52%, a Jobbik szavazótáborában pedig 72% nevezi meg helyesen - néhányan (6%) ebben a táborban Morvai Krisztinát tartják listavezetőnek. Schiffer András azonban meg sem tudta közelíteni a többi párt listavezetőjének ismertségét: országosan 19%, de az LMP táborban is csak 38% tudta helyesen felidézni (legalább a vezetéknevét) mint LMP választási listavezetőt.

A Fideszre a Jobbik szavazók 40, az MDF-esek 48 az MSZP-seknek pedig 61 százaléka nem szavazna semmilyen körülmények között sem. Az MSZP teljes elutasítottsága a legmagasabb, az összes biztos szavazó 64%-a állítja hogy semmiképpen nem szavazna rá, ezen belül is különösen a Fideszesek (83%) és valamivel kevésbé a Jobbikosok (78%) nyilatkoztak így. A Jobbik elutasítottsága a baloldalon magas: az MSZP támogatóinak 71%-a, az MDF-esek 73%-a az LMP tábornak pedig 67%-a nem szavazna rá semmiképp. A Fidesz választói megosztottak, 45% zárkózott el mereven a radikális párt esetleges támogatásától, míg valamivel több mint fele bizonyos körülmények között el tudja képzelni a Jobbik támogatását. Az LMP elutasítottsága a legalacsonyabb: a biztos szavazók 25%-a veti csak el mereven az esetleges támogatás lehetőségét.

A kérdések alapján a Fidesz szavazótáborának 16%-a vélekedik úgy, hogy a párt szavazóknak gyakorlatilag felesleges az urnákhoz járulnia, hiszen borítékolni lehet a párt győzelmét. A többi párt szavazói hajlamosabbak lefutottnak tekinteni a küzdelmet (23-28%), amely egyszerre utal a Fidesz tábor viszonylagos tudatosságára, hogy a választás csak a szavazás napján dől majd el, de arra is, hogy esetleg sokan nem fogják elég fontosnak érezni a részvételt április 11-én. A megkérdezettek többsége arra számít, hogy ha szüksége lenne rá, a Fidesz inkább a Jobbikkal, mint az MSZP-vel működne együtt a többség biztosa érdekében: a biztos szavazók 41%-a, és a Jobbik tábor 61%-a számít erre, de a Fidesz híveinek csak 27%-a tartja ezt elképzelhetőnek.

A biztos szavazók 42 százaléka úgy látja, hogy nem lehet világosan látni, mit képvisel az LMP, és még a párt támogatóinak is csak kevesebb mint fele (47%) gondolja azt, hogy a párt hosszú távon is jelentős szereplője lesz a magyar politikának. AZ MDF-et a biztos szavazók ötöde (21%) szívesen látná a parlamentben. A legkevésbé a Jobbik (13%) és a Fidesz (16%) támogatói osztották ezt az értékelést, míg az LMP támogatóinak 61%-a szerint az MDF-nek helye van a parlamentben. Ugyanakkor a Fideszesek 42%-a, a Jobbikosok 58%-a és az MSZP hívek 34%-a szerint az MDF-nek az SZDSZ-szel együtt "végre el kellene tűnni" a magyar politika színpadáról - összességében a biztos szavazók 41%-a osztotta ezt a véleményt.