Vágólapra másolva!
Vagy mindenki vétkes, vagy mindenki ártatlan, állítja Luciano Moggi a 2006-ban kirobbant olasz futballbotrányról, miközben a nápolyi ügyészségen jelenleg is zajlik a büntetőeljárás a Juventus labdarúgócsapatának korábbi ügyvezető igazgatója ellen. Klubszinten a Juventus, a Milan, a Lazio és a Fiorentina már bűnhődött, ám mutatnak jelek arra, hogy a calciopoli erkölcsi győztese, az Inter is bűnös lehet.

A 2006-ban kirobbant olasz futballbotrány során a legsúlyosabb büntetést a Juventus kapta, de a sztárklubok közül pontlevonással sújtották a Milant, a Laziót és a Fiorentinát is. Az Inter viszont kifejezetten jól jött ki a calciopoliból, hiszen a történtek óta mindegyik bajnokságot megnyerte.

Az ügynek még nincs vége: a nápolyi ügyészségen jelenleg is zajlik a büntetőeljárás, ebben nem klubok, hanem személyek, elsősorban Luciano Moggi felelősségét vizsgálják, aki 2006-ban a Juventus ügyvezető igazgatója volt. Vele szemben a vád az volt, hogy befolyásolta az olasz játékvezetői bizottságot, hogy a Juve mérkőzéseire kit küldjenek, a lehallgatott telefonbeszélgetések alapján többször is személyesen beszélt a játékvezetők küldéséért felelősé Paolo Bergamóval.

Ezek alapján a sportdöntőbíróságtól a Juventus kapta a legsúlyosabb büntetést. A magyarázat szerint azért, mert a torinóiaktól az ügyvezető igazgató személyesen beszélt Bergamóval, míg a többi, szintén megbüntetett egyesülettől (Fiorentina, Lazio, AC Milan) csak alacsonyabb beosztású vezetők.

Nincs hangfelvétel az Inter ellen

A Milantól például Leonardo Meani, akivel kapcsolatban most a büntetőeljárás során Moggi ügyvédei egy olyan hangfelvételt találtak, amelyen az akkor még aktív játékvezetővel, Pierluigi Collinával beszél, és a Milan ügyvezetőjével, Adriano Gallianival való találkozót szerveznek.

Még érdekesebb (legalábbis Moggiék szerint) az a beszélgetés, amelyben Bergamo a játékvezetők szövetségének titkárának, Maria Grazia Fazinak meséli, hogy beszélt az Inter elnökével, Massimo Morattival.

Igen ám, de erről semmiféle hangfelvétel nincs, pedig az ügyészség állítása szerint Bergamo minden telefonbeszélgetését rögzítette. Az Inter pedig éppen azért jöhetett ki tisztán a calciopoliból, mert állításuk szerint ők csak szenvedő félként szerepeltek a történetben.

A fenti bizonyítékok ennek éppen az ellenkezőjéről tanúskodnak. Nem véletlenül jelentette ki Moggi: "A dolog nagyon egyszerű. Vagy mindenki ártatlan, vagy pedig mindenki bűnös. Az ügyből senki sem maradt ki, minden egyesület igyekezett a maga módján érvényesíteni az érdekeit".

Az ügyészség fordulatot hozhat

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a 2006-ban a sportdöntőbíróság által meghozott döntés elhamarkodott volt, más kérdés, hogy az adott szituációban az olasz szövetségnek nem volt sok választási lehetősége. Gyorsan lépnie kellett az ügyben, elvégre hamarosan kezdődött a következő idény: az UEFA 2006. július 25-ét szabta meg határidőnek, hogy megszülessen a döntés az európai kupaszereplést is érintő büntetésekről.

Így aztán a sportdöntőbíróság nem tudta alaposan megvizsgálni a bizonyítékokat, mielőtt meghozta volna határozatát, amelynek értelmében a Juventustól a 2005-ös és a 2006-os bajnoki címet is elvették (utóbbit odaítélték az Internazionalénak), ráadásul a torinóiakat a másodosztályba száműzték.

A többi érintett egyesületet pontlevonással büntették, mind visszamenőleg, mind pedig a következő szezonra vonatkozóan. A Juventus eredetileg fellebbezni akart az ítélet ellen, mégpedig polgári peres úton, ami azonban valószínűleg FIFA-büntetést jelentett volna az olasz szövetségnek - a nemzetközi szervezet ugyanis nem tolerálja a hasonló eljárást. Így aztán a Juve egy nappal az első tárgyalás dátuma előtt visszavonta a fellebbezést, hogy-hogy nem, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) pedig 2006 októberében csökkentette a torinóiak pontlevonását a Serie B-ben.

Bármilyen új bizonyíték is kerüljön elő, a nápolyi ügyészség csak Moggi-ügyében dönt: elítélik vagy felmentik, de ennek semmilyen közvetlen hatása nincsen a többi egyesületre. Más kérdés, ha Moggit ártatlannak találják, akkor a Juve akár kártérítési pert is indíthat, ha pedig kiderül az Inter érintettsége, akkor újabb vizsgálat kezdődhet, ezúttal már a milánóiak felelősségét vizsgálva.

Mint látható, a Moggi-ügyben is már közel négy éve folyik az eljárás, egyelőre jogerős ítélet nélkül, és most már valószínűleg a sportdöntőbíróság sem kapkodna. Vagyis belátható időn belül nem várható, hogy az Intert megbüntessék, de az egyre nyilvánvalóbb, hogy a szituáció korántsem olyan tiszta, mint korábban gondolták sokan.

www.global-soccer.eu