Vágólapra másolva!
A kombinált számnak harmadikként vágott neki, lőtáblája hibája miatt azonban jelentősen visszacsúszott, így 18. lett Gyenesei Leila vasárnap az öttusázók idei Világkupa-sorozatának harmadik állomásán, az angliai Medwayben. A döntő másik magyar résztvevője, Cseh Krisztina a 26. helyen végzett.

Gyenesei a vívást követően a hatodik helyen állt, majd megnyerte az úszást, és lovaglás után is az élmezőnyben állt, a 3000 méteres futást megszakító lövészet harmadik sorozatában azonban - amint azt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta - egy darabig nem indult be az órája, így a táblája nem fogadta a lövéseket, emiatt sok időt vesztett, s jócskán visszaesett. Más jellegű, de ugyancsak a technikával összefüggő gondja egy cseh versenyzőnek is akadt.

"Ennek a francia rendszernek a hibái a gyakorlatban jönnek ki. Vannak más rendszerek is, például magyar is, de ezeket valahogy nehezen engedik be a versenyekre" - fogalmazott a szakvezető.

A vasárnapi Vk-viadalt a francia Amélie Cazé nyerte.

A pénteki selejtezőben két csoportban 55-en küzdöttek, az első 18-18 jutott tovább.

Eredmények:
1. Amélie Cazé (francia) 5312 pont
2. Donata Rimsaite (litván) 5260
3. Mhairi Spence (brit) 5228
...18. Gyenesei Leila 4964
...26. Cseh Krisztina 4720

Szombaton, a férfiak versenyében a világbajnoki címvédő Marosi Ádám győzött, de jól szerepelt a többi magyar induló is: Kasza Róbert ötödik, Tibolya Péter hatodik, Németh Róbert pedig 11. lett.