Féreglyukban élünk egy új eredmény szerint

Vágólapra másolva!
Univerzumunk egy féreglyukban született, és egy másik világegyetem adott neki életet - olvasható egy nemrég közölt, egzotikus modellben. 
Vágólapra másolva!

Egy új modell alapján Világegyetemünk egy másik Univerzumban történt kataklizma eredménye is lehet. Noha az elméleti modell alapjában nem mond ellent a mai világképünknek, legalább annyi érv szól ellene, mint mellette.

A kozmológusoknak ma is nehézségeik vannak, hogy a négy alapvető kölcsönhatást (gravitáció, erős, gyenge, elektromágneses) egyesítsék. További gondot jelent a láthatatlan energia léte e Világegyetemben, amelytől gyorsul az Univerzum tágulása. Mindezen problémák megoldása még sok évet igényelhet, de vannak olyan szakemberek, akik az eddigi ötletektől gyökeresen eltérő megoldást javasolnak.

Nikodem Poplawski (Indiana University in Bloomington) a Physics Letters B című szakfolyóirat április 12-i számában közölt egy modellt, amelyhez hasonlóak korábban is napvilágot láttak, de kevésbé kidolgozott formában. A szakember véleménye alapján a mi Világegyetemünk tulajdonképpen egy másik univerzumban történet esemény "mellékterméke" lehet.

Az új elgondolás alapján egy "korábbi", tehát a miénktől eltérő világegyetemben egy csillag (vagy hozzá hasonló égitest) gravitációs összeomlása révén akkora tömeg és energia halmozódott egy igen kis térfogatban, hogy az egy úgynevezett féreglyukat hozott létre. Utóbbi a téridő szövedékén keletkező "szakadék", úgy is mondhatjuk: egy átjáró egy másik univerzumba. Ennek a folyamatnak a keretében született a mi Világegyetemünk.

A kutató okfejtése szerint mindezek feltételezése megkönnyítené a kölcsönhatások egyesítését, és ha valóban egy féreglyukban található az Univerzumunk, annak belsejéből kifele haladva (egyszerűen fogalmazva) várható, hogy gyorsul a tágulása. Bár az ötlet érdekes, egyelőre komoly bizonyíték nem támasztja alá, így leginkább csak egzotikus lehetőségnek tekintendő.

***

Yuri's Night: Gagarintól a csillagokig

1961. április 12-én hagyta el az emberiség bölcsőjét, a Földet. Jurij Gagarin történelmi űrrepülésére 2001 óta emlékezünk meg világszerte a Yuri's Night program keretében. Idén először a budapesti Fonóban is lesz program: zenéről (zenélni tudó) fizikusokból, mérnökökböl, matematikusokból és csillagászokból összeálló banda gondoskodik majd, benne Szalai András (ex-Pantha Rhei), Juhász Zoltán (furulya), Hamar Dániel és Sipos Mihály (Muzsikás), Grandpierre Attila (Vágtázó Csodaszarvas). A rendezvény ingyenes. Akinek nincs módja személyesen jelen lenni, kövesse figyelemmel az interneten: www.galileowebcast.hu

Forrás: [origo]