A Mol húzta le Budapestet

Vágólapra másolva!
Elsősorban a Mol közel 3 százalékos vezstesége miatt több mint 1 százalékos mínuszban végzett kedden a BUX.
Vágólapra másolva!

Kedden gyengélkedett a pesti tőzsde irányadó indexe. A BUX már a rajt után a negatív tartományba került, majd rövid időre javult a helyzet, később ismét veszített értékéből, végül 24 894 ponton, 1,1 százalékos mínuszban zárt.

A vezető papírok vegyesen szerepeltek. A Mol 2,9 százalékkal 20 400 forintra, az OTP 1,6 százalékkal 7124 forintra gyengült, ezzel szemben a Magyar Telekom 0,9 százalékkal 807 forintra, a Richter pedig 0,54 százalékkal 44 370 forintra drágult.

Vaszkó Szabolcs, az Erste üzletkötője elmondta: kedden alacsony forgalom mellett folytatódott a hétfőn kezdődött korrekció a részvénypiacokon, amellett, hogy a forint erősödött.Elsősorban a - nyugat-európai olajtársaságokhoz hasonlóan teljesítő Mol húzta le a BUX-ot a hét második kereskedési napján. Nem hatottak a papír árfolyamára a hétfő este bejelentett, a társaság igazgatótanácsában bekövetkező jövőbeni személyi változások. A magyar tőzsde kissé alulteljesítő volt, mind a nyugat-európai, mind a régiós börzékkel szemben - mondta Vaszkó.

Kovács Attila, az OTP Bank brókere azt emelte ki, hogy a reggeli negatív nyitás után folyamatosan veszített értékéből a BUX egészen délig, amikor kismértékű optimizmus kezdődött a magyar börzén. A pozitívabb hangulat egészen az amerikai tőzsdék nyitásáig tartott, azt követően azonban tovább estek a nyugat-európai és a régiós tőzsdék is, mivel a tengerentúli mutatók negatív tartományba fordultak. A szakértő úgy vélte, az elmúlt két napban tapasztalt esés még nem jelenti egy nagyobb csökkenés kezdetét, mivel a BÉT forgalma az átlagnál alacsonyabb volt, azonban ha a BUX a 24.200 pontos szint alá süllyed komolyabb zuhanásra lehet számítani a börzén.