Felgyorsítják az Atom processzort

Vágólapra másolva!
Az Intel főként netbookokba szánt olcsó lapkájából hamarosabb nagyobb teljesítményű változatot dob piacra, emellett egy, az iPadhez hasonoló táblagépekbe szánt verzió is készül az Atomból.
Vágólapra másolva!

A lapkagyártó elnök-vezérigazgatója, Paul Otellini nyilatkozatai szerint már a második negyedévben elérhetők lesznek a megnövelt teljesítményű, kétmagos Atom lapkák, bár azt a cég nem közölte, hogy asztali, vagy hordozható számítógépekbe szánt típusokról van-e szó. Emellett tovább gyorsíthatja a netbookok teljesítményét, hogy az új Atom lapkák már a DDR3-as memóriamodulokat is képes lesz kezelni, a jelenlegi, lassabb DDR2-es szabványúak mellett - írja a PC World.

Az Atom processzor későbbiekben megjelenő változatai táblagépekben és okostelefonokban is megtalálhatók lesznek. A vállalat pekingi bemutatóján már egy olyan, számos hardveregységet egyetlen lapkára integrálva tartalmazó modellről is szó esett, amelyet a cég fogalmazása szerint "média telefonokban", vagyis az iPadhez hasonló, webezésre, zenehallgatásra, filmnézésre alkalmas eszközökbe szánnak, ezenkívül autókba szerelhető szórakoztató hardverekben is megtalálható lesz.

Az Intel közlése szerint az új Atom lapka a korábbinál jóval nagyobb grafikai teljesítményre lesz képes, így például egy gépjárműbe szerelve egyszerre lesz képes kiszolgálni a műszerfalon lévő navigációs eszköz 3D-s térképnézetét, illetve a hátsó ülésen utazó gyerekek által futtatot játékokat is - írja a CNet.