Nem volt jogsértő Mesterházy "fasisztázása" az OVB szerint

Vágólapra másolva!
Elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB) azt a Mesterházy Attila ellen benyújtott kifogást, amelyben a politikus fasisztázó kijelentését támadta meg egy magánszemély. A kifogás szerint Mesterházy lefasiztázta a "harmadik erőt", az OVB szerint azonban ez nem volt jogsértő.
Vágólapra másolva!

Nem sértette meg a választási törvényt Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, amikor fasisztákról beszélt a választás éjszakáján mondott beszédében - mondta ki csütörtöki döntésében az Országos Választási Bizottság (OVB). Az ügyben egy magánszemély tett kifogását a testületnél, de az a panaszt elutasította.

A kifogást azért nyújtották be Mesterházy ellen, mert a politikus vasárnap este a választási eredmények ismeretében azt mondta: "azt kérem mindenkitől, aki hisz abban, hogy szükség van Magyarországon egy ilyen demokratikus kontrollra, (...) az függetlenül attól, hogy milyen a pártszimpátiája, hogy ha nem akar a fasisztákra és Orbán Viktorra szavazni, akkor az a második fordulóban támogassa a Magyar Szocialista Pártot".

A kifogás benyújtója szerint Mesterházy Attila ezzel a kijelentésével "nagy nyilvánosság előtt lefasisztázta a nem szocialista és nem polgári liberális politikai hovatartozású azon személyek közösségét, mely az első forduló utáni erőviszonyok szerinti harmadik erőt képviseli". Hunyadi Gábor, az OVB Jobbik által delegált tagja szerint Mesterházy Attila "valótlan dolgot állított tényként". Álláspontja mellett még ketten szavaztak, ám hatan nem értettek egyet ezzel az érveléssel, így végül a testület nem adott helyt a kifogásnak.

A fasisztákra utaló beszéd miatt a Jobbik korábban bíróságon is feljelentette Mesterházy Attilát: Szabó Gábor pártigazgatókorábbi közleménye szerint rágalmazásért és becsületsértésért fordultak a bírósághoz, mert a Jobbik magára értette az MSZP-s miniszterelnök-jelölt szavait. (Erről korábbi cikkünkben, itt olvashat).