Izraelbe tilos iPadet bevinni

Vágólapra másolva!
Az izraeli hatóságok megtiltották az Apple táblagépének behozatalát, de nem vámügyi okokból: a szakértők szerint a készülék zavarná a helyi wifi-hálózatokat.
Vágólapra másolva!

Az izraeli vámosok már tucatnyi készüléket foglaltak le az országba beutazóktól azóta, hogy az új szabályozás életbe lépett a héten - írja az AP. A tiltás értelmében senki nem vihet be iPadet izraeli területre, vagyis a turisták sem tarthatják maguknál a tabletjeiket addig, amíg a hatóságok el nem döntik, hogy a típus megfelel a helyi távközlési szabványoknak.

A kommunikációs minisztérium magyarázata szerint az amerikai hírközlési és médiahatóság (FCC) erősebb wifi-jeladókat engedélyez, mint az európai és izraeli szabványok, így az üzembe helyezett iPadek wifis kommunikációja miatt más eszközök leszakadhatnak a hálózatról, mivel annak erősebb jelei interferálhatnak a helyi készülékekkel.

Annak ellenére, hogy már Európába is nagy számban hozták be az április 3-i amerikai premier után a vásárlók az iPadeket, sehonnan nem érkezett eddig hasonló problémával kapcsolatos panasz. Az izraeli kommunikációs minisztérium megerősítette, hogy a készülékek lefoglalásának kizárólag technikai okai vannak, és "nem az érdekli őket, hogy az emberek hol vásárolták a készülékeket." A hatóságok mindenesetre remélik, hogy az Apple az európai premier idejére kezeli a wifis problémát.

A lefoglalt készülékeket napidíj fejében megőrzik az izraeli vámosok egészen addig, amíg a tulajdonos elutazóban át nem veszi, vagy a saját költségén el nem szállíttatja az országból az iPadet. Egyelőre sem az Apple helyi képviselete, sem a kaliforniai anyacég nem reagált az izraeli hatóságok intézkedéseire.