Vágólapra másolva!
A Manchester City a nyári átigazolási szezonban szeretne venni egy sztárcsatárt, és az angol Guardian című napilap szerint kész ötvenmillió fontot fizetni a Liverpoolnak Fernando Torresért. A spanyol játékos ügynöke nem tartja kizártnak a csatár költözését, amit megkönnyíthet az, ha a Liverpool lemarad a Bajnokok Ligájáról, miközben a City felkerül a főtáblára.

Roberto Mancini, a Manchester City edzője amondó, ahhoz, hogy a klub igazán nagy célokért harcolhasson, és azokat el is érje, feltétlenül szüksége van még egy világklasszis csatárra. Ez lehetne Fernando Torres, akinek távozási szándékát a Liverpooltól már többször is megszellőztették az angol lapok, annak ellenére, hogy Rafa Benítez határozottan kijelentette: a csatár marad jelenlegi csapatánál.

A Liverpool azonban idén gyengén szerepel, hetedik helyen áll a bajnokságban három fordulóval a szezon vége előtt, és igen kevés az esély rá, hogy ledolgozza ötpontos hátrányát, amely a BL-indulást érő negyedik helytől elválasztja. Igaz, ezt egyelőre még a City sem érte el, a csapatnak két pont a hátránya a Tottenhammel szemben úgy, hogy mindkét együttesre négy bajnoki mérkőzés vár még, az utolsó előtti fordulóban éppen egymás ellen dönthetik el a negyedik hely sorsát.

"A City most már a legjobbak közé tartozik, és a topcsapatok mind érdeklődnek Torres iránt" - mondta Mancini. "A döntés persze legtöbbször a játékoson múlik, de úgy hiszem, hogy a legnagyobb sztárok célja az, hogy a Bajnokok Ligájában játszanak. Persze, ha nem érünk oda a negyedik helyre, akkor nem lesz könnyű megszereznünk a támadót" - ismerte el az olasz menedzser, aki a világ legjobb csatárai között tartja számon Torrest. "Számomra ő a legjobbak közé tartozik Európában, Tevezzel, Rooney-val, Messivel, Ibrahimoviccsal és Cristiano Ronaldóval együtt. Fernando egy fantasztikus csatár, minden nagy európai csapat szeretné őt a soraiban tudni."

Arra a felvetésre, hogy a City valóban hajlandó lenne-e ötvenmillió fontot fizetni a Liverpoolnak Torresért, egyúttal a Premier League legjobban kereső játékosává tenni heti 200 ezer fontos fizetéssel, Mancini tömören annyit válaszolt, hogy "lehetséges". Torres menedzsere pedig úgy kommentálta a híreket, hogy ő és képviseltje minden elfogadható megoldásra nyitottak.

Ez pedig a City számára jóval biztatóbb, mint a tavaly nyári események, amikor egy hasonló megkeresést ellentmondást nem tűrően utasítottak vissza Torres képviselői. Ez az álláspont idén januárban, az átigazolási szezon során már egy "talánra" változott, most pedig még inkább körvonalazódni látszik a nyár egyik legnagyobb üzlete.

Amelyből viszont nem lesz semmi, ha Rafa Benítezen, a Liverpool menedzserén múlik. "Többször is megmondtuk már, hogy Fernando nem eladó, még három évig köti őt szerződés a klubhoz. Nem is értem, hogy akarhatnak leigazolni valakit, aki nem akarja elhagyni a csapatát?"

A spanyol trénert ugyanakkor egyre gyakrabban hozzák hírbe a Juventusszal, így könnyen lehet, hogy más formában hiúsíthatja meg a City törekvéseit. "Olvastam az olasz lapokban, hogy Benítez nyártól a Juventus edzője lesz, de nem tudom, hogy igaz-e a hír" - mondta Mancini. "Úgy gondolom, hogy, ha Benítez elfogadja a Juventus ajánlatát, akkor két-három játékost is magával visz Torinóba. Azt is olvastam, hogy a Liverpoolnak játékosokat kell eladnia, de nem tudom, hogy mi igaz ebből."

A City hasonló helyzetben van a Benfica 22 éves argentin szélsőjével, Angel di Maríával is, akit szintén szeretnének kivásárolni 2015-ig szóló szerződéséből, és továbbra is szó van Ronaldinho megszerzéséről az AC Milantól.

"Csúcsjátékosokat kell vennünk, ha versenybe akarunk szállni a Chelsea-vel és a Manchester Uniteddel a bajnoki címért. A következő szezonban ugyanis bajnokságot akarok nyerni a Cityvel, ez a legfontosabb cél, fontosabb, mint most bejutni a Bajnokok Ligájába. Olyan játékosokra van szükségem, akik megértik, hogy ennek a csapatnak nagy tervei vannak a jövőben, és nem csak akkor írnak alá hozzánk, ha most odaérünk a negyedik helyre" - mondta Mancini.