Vágólapra másolva!
Csalódottan és önkritikusan nyilatkoztak a magyar jégkorong-válogatott tagjai a Szlovénia elleni vereség után. A péntek esti 1-4 azt jelentette, hogy a csapat marad a divízió I-ben, pedig győzelem esetén többek között Kanada és az USA társaságába, az A csoportba jutott volna.

Hihetetlen látvány volt: a szlovén játékosok álltak csapzottan, egymást ölelgetve, a győzelmet ünnepelve a pálya egyik végében, a másikban a magyar csapat tagjai lehajtott fejjel, üveges tekintettel próbálták emészteni, hogy nem sikerült a feljutás, amikor az 1500 magyar drukker olyan erővel kezdte el éltetni Széligéket, hogy elnyomta a vigadó hazai tömeg hangját. Ez a csapat az elmúlt években kivívta magának az elismerést, az ország szeretetét azzal, hogy mindig mindenki ellen kőkeményen harcolt, sosem nézte, ki az ellenfél, csak tette a dolgát, így eshetett meg, hogy a szlovén fővárosban hazai pályát varázsolt a szenczációs magyar szurkolótábor. A drukkerek egy órával a díjátadó után sem tágítottak, a csarnokon kívül várták a fiúkat, akiket egytől-egyig megtapsoltak, mindenkinek jutott egy-egy vállveregetés vagy biztató szó, és bár a játékosok el-elmosolyodtak a szurkolók fogadtatása miatt, látszott rajtuk, jó időbe beletelik, mire felfogják, most nem sikerült véghezvinni a nagy álmot, a feljutást az A csoportba.

Palkovics Krisztián még szerelésben értékelt a vegyes zónában, a fehérvári csatár azt emelte ki, hogy a sok kiállítás felőrölte a csapat erejét, és emiatt nem tudtak hátrányban visszajönni a meccsbe. Palkovics a válogatottbeli jövőjével kapcsolatban egyelőre nem mondott konkrétumot, gondolkozik, de abban biztos, hogy ha jövőre feljutunk, akkor nem hagyja abba. Ladányi Balázs a góljai és a gólpasszai mellett arról is híres, hogy nem rejti véka alá a véleményet, most sem finomkodott, megmondta a frankót. "Nem kell a bírókra fogni a vereségét, ezt mi rontottuk el, túl sok esélyt adtunk nekik kiállításokra, emberhátrányból pedig nem lehet megnyerni egy ilyen meccset. Nem az számít, hogy mikor kaptuk a gólokat, sokkal inkább az, hogy nem voltunk benne a meccsben, a hat csatár, akik emberelőnyben a jégen voltak, elfáradtak, a másik hat pedig kiesett a ritmusból, mivel nem voltak folyamatosan játékban. Hiányzott Tokaji Viktor, de nem lehet az ő hiányára fogni a vereséget, ő csak egyike a 22 játékosnak, el kell ismerni, hogy a szlovénok jobbak voltak, ettől még emelt fővel jöhetünk le, mert megpróbáltunk mindent, de most nem ment. Más országok, akik a feljutásra nem esélyesek, cigánykerekeznének örömükben az ezüst miatt, én nem örülök neki, le is vettem gyorsan a nyakamból az érmet. Nekünk ez kudarc, pedig nem kéne annak lennie, az ötből egy meccsen kaptunk ki, ami nem a világ vége. Hogy miképp értékelem a saját teljesítményem? Egy meccsen játszottam jól az ötből, ez baromi kevés."

Forrás: MTI
"El kell ismerni, jobbak voltak"

Ted Sator 2007-ben még Szlovénia kapitányaként élhette át, milyen feljutni a legjobbak közé, most azonban kénytelen volt gratulálni kollégájának, John Harringtonnak. Nem tudni, hogy az amerikai edző marad-e a magyar kapitány, ez nem derült ki mondandójából, az viszont igen, hogy a szlovénokat jobbnak látta, és hogy nem volt elégedett a bíráskodással. "A gyors gól után keményen hajtottunk, hogy felálljunk, a második harmadban viszont túl sokat játszottunk létszámhátrányban, ami borította a tervünket. Nem vagyok biztos benne, hogy a fehérorosz vezetőbíró minden ítélete jogos volt, kicsit lejtett a hazai pálya, és szerintem nem így kell vezetni egy döntővel felérő találkozót". Sator nem kritizálta a vébén eddig látottnál kicsit gyengébb napot kifogó Hetényit, sőt, kiemelte, a remeklő kapus teremtette meg az esélyt, hogy a feljutás kapujába jussunk.

Énekes Lajos, a válogatott másodedzője is úgy látta, jobbak voltak a szlovénok, akármennyire is fájó ezt kimondani. "Talpra tudunk állni a gól után, aztán jöttek a kiállítások, volt közte pár felesleges is, meg fújtak kis hazai pályát, de egy szlovéniai vébén ezen nem kell fennakadni. Le a kalappal mindenki előtt, szívvel-lélekkel küzdött a brigád, ha a vébé előtt azt mondják, hogy másodikak leszünk, a többség rámondta volna, hogy az teljesen elfogadható. Persze kicsit keserű a szánk íze, mert itt volt a nagy sansz, de ez a szlovénoknak is ugyanakkora esélyük volt, most nekik sikerült megragadniuk. Úgy látom, a válogatott jövőképe pozitív, megyünk tovább azon az úton, amit elkezdtünk. A fiatalok eddig jól teljesítettek a vébén, de ezen a meccsen nem tudták kivágni a rezet, van még mit megtanulniuk és van hova fejlődniük, remélem, minél több dolgot ellesnek az idősebbektől."

Tokaji Viktor, a csapat egyik legrutinosabb és egyik legfontosabb védője a britek ellen sérült meg, és kificamodott válla miatt nem játszhatott a mindent eldöntő meccsen. Ennek ellenére beöltözött, leült a padra a többiek mellé, de mint mondja, nagyon nehéz volt viszafognia, hogy ne ugorjon be a palánkon. A dunaújvárosi nevelésű hátvéd abban is látott előnyt, hogy csak nézhette a társakat, mert így kívülállóként mondhatott véleményt róluk: "Nagyon jó érzés ennek a csapatnak a tagja lenni." Tokaji szerint volt némi hátszele a hazaiaknak, amit ügyesen kihasználtak, de bosszantotta, hogy a kiállítások egy része butaság eredménye volt, ráadásul az állandó öt a négy elleni játékban fáradtak el a kulcsembereink. Tokaji is tagja annak a korosztálynak, amely a válogatott meghatározó részét képezi, de a rutinos arcok mellé egyre inkább beépülnek a feltörekvő fiatalok is, akikről jó véleménnyel van: "A vébé előtt sokan nyaggattak azzal, hogy mi lesz a védelemmel, amelyben fiatal, vb-n még nem szereplő játékosok is helyet kaptak, de azt kell mondjam, a hátvédsorral semmi gond nincs, inkább előre kell vezéregyéniségeket, új Palkovicsokat, Ladányikat keresni. Igaz, ezen a vébén a támadójátékra nem lehetett panasz, sok gólt lőttünk, kár, hogy pont az utolsó meccsre nem maradt elég. Egyszer már megtudtuk, milyen érzés feljutni, óriási élmény volt, most megint meglegyintett minket ennek a szele, és az a legrosszabb az egészben, hogy a következő vébére egy évet kell várni, nincs esély azonnali javításra, mint a bajnokságban vagy a rájátszásban."

Forrás: MTI
Vas Márton gólja után még élt a remény

A fiatalabbik Vas testvér, János más szempontból közelítette meg a sokat vitatott kiállításokat, szerinte annak volt a következménye a sok büntetés, hogy nem tudtunk mit kezdeni a szlovénok gyorsaságával, és csak így lehetett megállítani őket. "Úgy éreztem, mintha eggyel többen lennének, mindenhova ők értek oda előbb" - nyilatkozta a korábban a Dallas Stars által draftolt csatár, aki azon polemizált, hogy öt meccsen összesen hat gólt kapott a csapat, ami egészen pazar mutató, csak éppen a hatból négy a legrosszabbkor érkezett.

A vb magyar hőse, a meccs után a Sport TV-nek könnyeivel küszködve nyilatkozó Hetényi Zoltán az utolsók között jött ki az öltözőből, és látszott rajta, hogy emészti magát a vereség miatt. "Csalódott vagyok a kezdés miatt, ha nem kapom azt a gyors gólt, lehet, hogy minden máshogy alakul. Így is tudtunk egyenlíteni, és a második harmadban is sokáig 1-1 volt, ki tudja, mi lett volna, ha döntetlennel kezdődik az utolsó harmad. Ennek ellenére azt mondom, ez a szlovén csapat ma verhetetlen volt nekünk, ők a topon voltak, mi meg alig lőttünk (az első harmadban még tizenegyszer próbálkoztunk, a másik kettőben összesen négyszer, míg a hazaiak 36 kísérletből érték el a négy gólt). Tokaji Viktor hiányzott előlem, hiszen kulcsember, a hátvédek hamar elfáradtak, de az egész csapat fáradtan játszott. Lehet, hogy kicsit több spritusz kellett volna, agresszívabban lebontani őket, hogy érezzék, mi is ott vagyunk." Hetényivel kapcsolatban több játékos is azt mondta, úgy érezte, túl ideges, de a kapus ezt cáfolta. "Nem voltam ideges, lehet, hogy éppen ez volt a baj. Az első gól után bizonytalan lettem, sok korong kijött rólam, aztán sikerültek a védések, és összeszedtem magam, de a második harmad végén kapott gól eldöntötte a meccset. Jólesett, hogy dicsértek a többiek, köszönöm a lehetőséget, örülök, hogy ennyit védhettem a vébén, összességében nagy pozítivum a világbajnokság a szezonomat tekintve".

Forrás: MTI
"Új Ladányikat kell keresni"

Hetényit a hibátlan meccsei miatt Rolós Zoliként éltette a magyar közönség a csarnok előtt, mi pedig névrokonát, Ganxsta Zolee-t, a népszerű rappert és hivatásos hokirajongót kértük meg, hogy értékelje a vébét. "Nem kell csalódottnak lenni, ez a csapat minden tisztelet megérdemel, kifogtunk ma ugyan egy rossz napot, de mindenkivel előfordulhat, A szlovénoknak jól ment, kicsit lejtett is a hazai pálya, a bírók simán felvehették volna a kék mezt, épp annyit segítettek, amit a hazai pálya elbír. Nem szabad a fiúkra haragudni, Korea ellen is döcögött a játék, de három meccsen csodálatos produckiót nyújtottak, meg kell ezt köszönni nekik. Le a kalappal előttük, jövőre majd sikerül a feljutás, vagy ha nem, akkor majd azután. Kurva jó csapatunk van, örülök, hogy ennyit fejlődött a jégkorong, bár fociban lennénk ilyen dolog miatt elkeseredettek, hogy ennyin múlik egy nagy siker."