Citigroup-papírokat dob piacra az USA

Vágólapra másolva!
Nekilát az amerikai kormány, hogy visszakapja a Citigroup megmentésébe beleölt dollármilliárdokat. Az első részvényeladás hírére esett a nagybank papírjainak az árfolyama.
Vágólapra másolva!

Az amerikai pénzügyminisztérium hétfőn bejelentette, hogy megkezdi 7,7 milliárd Citiproup-részvényének a fokozatos értékesítését. Az első csomagban 1,5 milliárdnyi részvényt értékesít, a Morgan Stanley közreműködésével.

A Citigroup több részletben, összesen 45 milliárd dollár hitelt kapott az állami mentőcsomagból a pénzügyi válság idején. Az utolsó részletet úgy folyósították, hogy az állam 27 százalék erejéig részvényese lett a Citigroupnak.

Barack Obama amerikai elnök korábban jelezte, az adófizetők pénzéből a mentőcsomagra költött minden egyes centet vissza kell szerezni.

A hétfői bejelentés nyomán 1,7 százalékkal esett a Citigroup részvényének árfolyama a tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben, majd a nyitás után tovább csökkent, csaknem 3 százalékos mértékig.