A németek hűtik a görög reményeket

Vágólapra másolva!
A német pénzügyminiszter hűti a görögök segély felett érzett örömét, mondván, hogy a csomagról még sem az unió, sem a német kormány nem döntött. A nyilatkozat inkább szól a német választóknak, mint a görögöknek, ugyanakkor jelzi, hogy a német kormányt a görögök pórázon tartására kényszerítik a német polgárok.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a görög válság eseményeit!

Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter a Bild vasárnapi számában nyilatkozott a görög csomagról. Ebben arról beszélt, hogy a segélycsomagról, amelyen a görög államcsőd múlhat, még nem eldöntött kérdés. "Tény, hogy sem az Európai Unió, sem a német kormány nem döntött még, ami azt is jelenti, hogy az ítélet lehet pozitív és negatív is" - mondta a miniszter a bulvárlapnak.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak pedig azt mondta Schauble, hogy Görögország csak akkor kaphatja meg a segítséget, ha 2011-12-re további megszorításokra tesz ígéretet. Mindemellett azt a feltételt is támasztotta, hogy az Európai Központi Banknak (EKB) arra a következtetésre kell jutnia, hogy a görög csőd az euró stabilitását veszélyeztetné.

Ez a feltétel meglehetősen csalóka, hiszen egy tagállam csődje minden bizonnyal az egész eurózóna megítélését rontja, így az EKB szinte biztos, hogy "arra a következtetésre jut", hogy veszélyezteti az euró stabilitását. A nyilatkozatok ezért inkább a német választópolgároknak szólnak, akik nagy arányban elutasítóan állnak a görög mentéshez. Egy nemrégiben készült közvélemény-kutatás szerint a németek 68 százaléka szerint nem kéne menteni a görögöket.

Angela Merkel kormánya kénytelen hidegen hozzáállni a görög ügyhöz a német választói elutasítás miatt. Májusban tartományi voksolást tartanak, amely a jelenlegi népszerűségi állapotok szerint azt fogja eredményezni, hogy a konzervatív-liberális koalíció elveszíti törvényalkotási többségét a felsőházban, ezért nem engedhetnek meg népszerűtlen ügyeket, mint amilyen a görög segély.

Görögországnak 8,5 milliárd euróra lesz szüksége május 19-ig - írja a Wall Street Journal. Ez az összeg pontosan akkora, mint amennyit a németek adnának a görög csomagba, amely összesen 30 milliárd euró uniós és 15 milliárd euró valutaalapi hitelt jelentene.