Online is zajlik a mexikói drogháború

Vágólapra másolva!
Az internet egyre nagyobb szerepet játszik az internet a mexikói drogkartellek és a hatóságok közti harcban: miután a hagyományos sajtó számos munkatársát megfélemlítéssel elnémították, a világháló vált a legfontosabb információforrássá, ugyanakkor a megfélemlítés platformja is egyben.
Vágólapra másolva!

Az AFP hírügynökség beszámolója szerint míg korábban a drogbandák utcai posztereken publikálták a polgárok megfélemlítését célzó üzeneteiket, manapság már az internetes közösségi oldalakat és a mobiltelefonokat használják erre, a modern technológiával ugyanis jóval nagyobb célközönséget érnek el.

Nemrég egy Mexikóvároshoz közeli üdülőtelepe, Cuernavaca városa néptelenedett el csaknem teljesen e-mailben és közösségi oldalakon terjesztett rémhírek nyomán. Bár a hatóságok felvették a kapcsolatot a városvezetéssel, és a rémhírek ellenére semmiféle bandaháborúra nem került sor a településen, annak utcái üresek maradtak - egyelőre pedig azt sem tudták kideríteni, ki indította útjára ezeket a pletykákat.

Ugyanakkor ezen a héten a mexikói hatóságok külön csoportot hoztak létre az internetes tartalmak, így többek közt a Twitter, a Facebook és a YouTube monitorozására, hogy elejét vegyék a hasonló pánikkeltésnek. Az országban egyébként tovább emelkedett az újságírók ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma. Egy szakmai szervezet által összeállított lista szerint Mexikó a világon a kilencedik helyen áll az újságírókat ért erőszak számát illetően, a médiában dolgozókat gyakran megfélemlítik vagy korrumpálják.