Az MTI szerint Répássy felelhet az igazságügyért

Vágólapra másolva!
Közel 30 államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor csúcsminisztériumokból álló új kormánya. Az MTI szerint államtitkári pozícióban Répássy Róbert az igazságügyért, Balog Zoltán a romaügyeket, Soltész Miklós a szociális ügyekért, Hoffmann Rózsa az oktatásért, Nyitrai Zsolt, az infokommunikációért felelne.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a kormányfő személyes szóvivője lehet - írja meg nevezett forrásokra hivatkozva az MTI. Az MTI szerint felmerült annak a lehetősége, hogy egy férfi és egy nő kormányszóvivője legyen az Orbán Viktor vezette új kabinetnek.

Az MTI múlt héten írt arról, hogy a tervek szerint mintegy 30 államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor kormánya. Az államtitkárok irányítanák a csúcsminisztériumok alá kerülő területeket, mellettük pedig minden tárcának lenne egy-egy politikai és egy-egy közigazgatási államtitkára.

Államtitkári posztot kaphat az MTI szerint Répássy Róbert frakcióigazgató, aki a Navracsics Tibor vezette kancellária-közigazgatási minisztériumnál az igazságügyért felelne. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium ugyanis a jelenlegi formájában megszűnne. A rendészet az ismét felálló, és várhatóan Pintér Sándor irányítása alá kerülő Belügyminisztériumhoz tartozna, az igazságügy pedig Navracsics Tibor tárcájához.

Ugyancsak a kancelláriánál lenne államtitkár Balog Zoltán, aki a kisebbségi és romaügyeket felügyelné. KDNP-s politikus irányítaná az egyházügyeket, Szászfalvi László, az emberi jogi bizottság eddigi alelnöke személyében.

A kereszténydemokraták adják majd várhatóan a humán csúcstárcánál a szociális, az oktatási területért felelős államtitkárokat is. Előbbi terület irányítója Soltész Miklós, utóbbié Hoffmann Rózsa lehet. A sportállamtitkári posztéra - amely várhatóan szintén a humán csúcstárca alá tartozik majd - az MTI szerint két jelölt esélyest: Bánki Eriké, aki az Országgyűlés sportbizottságát vezette az elmúlt négy évben, valamint Balogh Gábor öttusa világbajnoké.

A valószínűleg Réthelyi Miklós, a Semmelweis Egyetem korábbi rektora által irányított humán tárca alá tartozó egészségügyet Szócska Miklós, a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója irányíthatja államtitkárként.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója, aki egyébként a párt informatikai munkacsoportjának vezetője, az MTI szerint maradna a szakterületénél: a Fellegi Tamás vezette infrastrukturális tárcánál infokommunikációért felelős államtitkári pozíciót kaphat.

A Heti Válasz még áprilisban azt írta, Martonyi János leendő külügyminiszter munkáját Németh Zsolt, valamint a jelenlegi európai parlamenti képviselő, Győri Enikő segítheti államtitkárként.

A Fidesz eddig nem beszélt arról, hogy kik lesznek az új kormány tagjai. Orbán Viktor eddig csak Martonyi Jánost nevezte meg, aki a külügyi tárcát fogja irányítani. Hétfői sajtótájékoztatóján Orbán arra hivatkozva nem árult el neveket, hogy előbb meg akarja várni a köztársasági elnök felkérését. Orbán mindössze Lázár Jánost nevezte meg, aki a Fidesz frakcióját irányíthatja az új összetételű Országgyűlésben.