Új eljárásra kötelezték az energiahivatalt Emfesz-ügyben

Vágólapra másolva!
Még mindig nem zárult le az Emfesz tulajdonosváltása, a bíróság döntése szerint ugyanis a Magyar Energia Hivatalnak új eljárásban kell engedélyeznie azt. Az Emfesz fellebbez.
Vágólapra másolva!

Új eljárás lefolytatására kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Energia Hivatalt az Emfesz tulajdonosváltásával kapcsolatban - derül ki az energiakereskedő szerdai közleményéből. Az Emfesz fellebbezést nyújt be az ítélet ellen.

A közlemény hangsúlyozza, hogy az ítélet nem befolyásolja az Emfesz Kft. működését és a fogyasztók biztonságos ellátását, a szerződéses kötelezettségek teljesítését.

Az Emfesz jelenleg a Svájcban bejegyzett RosGas AG tulajdonában van. A korábbi tulajdonossal azért áll jogvitában, mert a Mabofi álláspontja szerint Góczi István, az Emfesz ügyvezető igazgatója egy korábbi felhatalmazás alapján 2009 májusában jogtalanul adta el a Mabofi tulajdonában álló kft.-t a RosGas AG-nak.

A tulajdonosváltás az után történt, hogy az Emfesz bejelentette: addigi szállítója, a RuskUkrEnergo nem jut gázhoz, így megszakadtak a szállítások. Ez elvileg veszélybe sodorta a magyar piac egy részének gázellátását. A RuskUkrEnergo egyik tulajdonosa egyébként a Mabofit birtokló Dmitri Firtas ukrán üzletember.

A tulajdonosváltás 2009. május 4-én történt cégbírósági bejegyzését a Fővárosi Bíróság 2010 márciusában jogszerűnek ítélte.