Vágólapra másolva!
Oscar Tabárez, a világbajnokságra készülő uruguayi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem tesz lépéseket az ellen, hogy Diego Forlán pályára lépjen klubcsapatában, az Atlético Madridban a spanyol Király-kupa május 19-ei döntőjében, de a felelősséget a spanyol fővárosi klubra hárítja.

"Nem adhatok engedélyt arra, hogy játsszon, mert le van írva, hogy ekkor már a válogatottban kellene lennie, de el sem tilthatom tőle. A legnehezebb helyzetben maga a játékos van" - fogalmazott a szakvezető nemzetközi sajtótájékoztatón.

A nemzetközi sportági szövetség (FIFA) tavaly elfogadott rendelkezése alapján a kluboknak legkésőbb május 16-án a válogatottak rendelkezésére kell bocsátaniuk a világbajnokságon érdekelt labdarúgókat, hogy azoknak a felkészülés előtt és közben legyen elég idejük a regenerálódásra. Az egyetlen kivételt a május 22-ei Bajnokok Ligája-döntő jelenti.

A Király-kupa időpontját már az új szabály ismeretében jelölték ki, mégpedig azért ilyen késői dátumra, mert az Atlético Madrid jövő szerdán az Európa Liga fináléjában is érdekelt.

"A FIFA-nak és az Atléticónak kell megállapodnia. A madridi klub pályára küldheti Forlánt a FIFA engedélyével, de szerintem ezt nem kapja meg. Vagy anélkül is játszhat a csatár, akkor viszont a csapatnak vállalnia kell a felelősséget" - tette hozzá a szakvezető.

Az Atlético Madrid, illetve Király-kupa-ellenfele, a Sevilla keretében Forlán mellett további, vb-résztvételre esélyes játékosok - így többek között az argentin Sergio Agüero, a portugál Simao Sabrosa, illetve a brazil Luis Fabiano - szerepelnek.

Tabárez nyilatkozata az uruguayi Penarolt és Nacionalt, valamint a chilei Colo Colót is érinti, amely szintén pályára küldene május 17-én válogatott játékosokat.