Megtorpant a tőzsde a hétfői eufória után

Vágólapra másolva!
A tegnapi eufoirikus növekedés után korrigált a pesti tőzsde. A BUX 332,38 pontos csökkenéssel, 23 504,62 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 1,39 százalékkal gyengült.
Vágólapra másolva!

Kovács Attila, az OTP Bank üzletkötője a hétfői nagy emelkedés után kedden csökkenést vár. A BUX hétfői nyeresége abszolút számban a tőzsdemutató történetének legmagasabbja volt, igaz, százalékban nem. A bróker véleménye szerint a hétfőn hajnalban jóváhagyott, összesen 750 milliárd eurós görög mentőcsomag hatására volt ilyen nagy az elmozdulás, ugyanakkor, a bróker úgy vélte, "kereskedői oldalról a short pozícióikat zárták", szavai szerint "short zárási pánik" volt.

Az OTP üzletkötője a hétfői emelkedés arányánál kisebb mértékű esést vár. Az ázsiai tőzsdén már veszteségben vannak, gyengül a forint és erősödik az amerikai dollár, ami azt mutatja, hogy a részvényárfolyamok esni fognak. A Morgan Stanley az OTP célárát 6000 forintról 5700-ra módosította, de ennek a keddi kereskedésben várhatóan még nem lesz hatása.

Az UniCredit Bank Hungary Zrt. kerekedési igazgatója, Csáky Attila is kisebb esést vár a hétfői emelkedés után. A kereskedési igazgató a forint gyengülésére és a dollár erősödésére hivatkozott. A hétfői eufória után nehéz jósolni, hogy "merre tovább" - vélekedett Csáky Attila.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2413,34 pontos, 11,26 százalékos emelkedéssel, 23 837 ponton zárt hétfőn.