Nagyobb olajfogyasztásra számít az OPEC

Vágólapra másolva!
Az OPEC fölfelé módosította az idei globális olajkereslet várakozását kedden, az év eleje óta már harmadszor.
Vágólapra másolva!

A szervezet ugyanakkor nem változtatott a globális GDP-előrejelzésén, továbbra is azzal számol, hogy a világ bruttó hazai terméke ebben az évben 3,5 százalékkal nő. Az OPEC szerint Kínában a GDP 9,5 százalékkal, Indiában 7,1 százalékkal nő a GDP. Az Egyesült Államok idei évre várt gazdaságnövekedésével kapcsolatos előrejelzését 2,6 százalékról 2,8 százalékra változtatta az OPEC kedden. Az eurózóna idei GDP-növekedési ütemére vonatkozó becslését 0,6 százalékra csökkentette az OPEC az áprilisban várt 0,7 százalékról, elsősorban a görögországi gondok, és azok hatásai miatt.