Szegeden 160 milliárd forintból épül erőmű

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Egy 880 megawatt kapacitású kombinált ciklusú gázturbinás erőmű megépítését tervezi 600 millió eurós, mostani árfolyamon 165 milliárd forintos a svájci Andvanced Power AG Szegeden.

Adrian Bobula projektvezető szerdán a csongrádi megyeszékhelyen tartott sajtóbeszélgetésen elmondta: a tervek szerint a beruházás engedélyezési folyamata 2010 nyarán indul, a kivitelezési szakasz 2012-ben kezdődhet el, a legalább huszonöt éves működési időre tervezett erőmű pedig 2015-től üzemelhet.

A harminc magyarországi helyszín vizsgálata után döntöttek Szeged mellett, többek között azért, mert jelentős gáztározó-kapacitás épült a település közelében - közölte Bobula.