Csökkenti júliustól az áram árát az E.On

Vágólapra másolva!
A beszerzési költségek csökkenése miatt júliustól olcsóbb lesz az áram az E.on szolgáltatási területén. A differenciált árcsökkentés mértéke 3,5 százaléknál nagyobb lesz - ígéri a cég.
Vágólapra másolva!

Az E.On július elsejétől csökkenti az áram árát mind a lakossági, mind az üzleti fogyasztók számára - mondta Kutas István, az E.On Hungária szóvivője hétfőn az MTI-nek.

A csökkentés pontos mértékéről később tájékoztat a cég, de az biztos, hogy nagyobb lesz, mint januárban, amikor 3,5 százalékkal csökkentette az áram árát a lakossági és üzleti fogyasztók számára egyaránt.

A csökkenés mértékét úgy osztják el a különböző fogyasztói kategóriák között, hogy a legkisebb fogyasztású háztartásoknak legyen a legkisebb a tarifájuk. Ugyancsak nagy csökkentés várható a kis- és középvállalatok tarifáiban is - mondta a szóvivő.

A beszerzési költségek mérséklődése által lehetővé tett árcsökkentés várhatóan július 1-jétől lesz hatályos - ismertette Kutas István.