Vágólapra másolva!
A Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa fő felelősének tekintett BP piaci tőkeértéke további 17 milliárd dollárral csökkent kedden, miután az árfolyama 13,10 százalékkal zuhant a londoni értéktőzsdén.
Vágólapra másolva!

A cég eddig 990 millió dollárt költött katasztrófa-elhárítási műveletekre, a mélytengeri szivárgás csökkentését, illetve megszüntetését célzó kísérletekre, a víz alatt és a felszínen felgyülemlett szennyeződés eltakarítására, a partok védelmére, valamint a kártérítésekre.

Az olajvállalatnak eddig naponta 24 millió dollárjába került a katasztrófa. A cég átlagos napi profitja tavaly 45 millió dollár volt.

Az olaj az április 20-án történt robbanás óta folyik a tengerbe, amerikai kormányzati becslések szerint mintegy 20-44 millió gallon (76-167 millió liter) kőolaj szennyezi már a vizeket. A BP részvényének az értéke több mint harmadával, mintegy 63 milliárd dollárral esett az olajkatasztrófa óta.

A hétfői tőzsdei szünnap miatt a londoni börze kedden tudott csak reagálni arra a hétvégi bejelentésre, hogy kudarccal végződött az olajtársaság hét közepén kezdett kísérlete az olajszivárgás elfojtására a Mexikói-öbölben.