Kilőtt az OTP a pesti tőzsdén

Vágólapra másolva!
Kilőtt a szerdai emelkedésből kimaradó OTP a csütörtöki kereskedésben, ami magával rántotta a BUX indexet is. Amerika és Ázsia jelentős pluszban zárt az európai nyitás előtt, így nem véletlen a hazai erősödés.
Vágólapra másolva!

Jól, majdnem két százalékos növekedéssel kezdett a BUX csütörtökön, majd meg is tartotta lendületét a folytatásban. Az OTP 3 százalék feletti emelkedésnél járt a nyitás után háromnegyed órával, de a többi vezető papír is növelte értékét.

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház elemzője elmondta, hogy az amerikai piacok szerdán pluszban zártak, a jó hangulat átragadt az ázsiai piacokra is, a határidős indexek alapján az európai és az amerikai indexek is emelkedhetnek. Az elemző megjegyezte, hogy napközben számos amerikai makrogazdasági adatot közölnek, amelyek befolyásolhatják a kereskedés irányát.

A CIB Bank közlése szerint a szokásos amerikai heti segélykérelmi adatok mellett az ADP munkaadói szolgálat munkaerőpiaci felmérését is közzéteszik. Jelentős megugrás várható a magánszektor álláshelyeinek számában. Szintén csütörtökön hozzák napvilágra az amerikai gazdaság 80 százalékára vonatkozó szolgáltatói ISM-indexet, a várakozások szerint alig emelkedik a mutató. Csütörtökön közlik az eurózóna végleges beszerzési menedzser indexét is, ebben sem várható változás - derül ki a CIB Bank összefoglalójából.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 491,18 pontos, 2,26 százalékos emelkedéssel, 22 252,29 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 21,478 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények árfolyamai az OTP kivételével esősödtek az előző napi záráshoz képest.