Vágólapra másolva!

Sydney-be érkezett a kanadai világgyalogló

Több mint hatvanhatezer kilométer megtétele után a hét végén Sydney-be érkezett az az ötvennégy éves kanadai férfi, aki a fejébe vette, hogy körbegyalogolja a földgolyót.

Jean Béliveau hatvankét országot érintő eddigi útja során 46 pár cipőt fogyasztott el, és bizony még jó néhányat elnyűhet, ha valóra akarja váltani fogadalmát. Előreláthatólag jövő év végére ér haza.

Tíz évvel ezelőtt élete érzelmi-erkölcsi válságba jutott, és ő úgy gondolta, hogy alkotnia kellene valami maradandót. Negyvenötödik születésnapján, 2000 augusztusában elbúcsúzott hát a családjától, és Montrealból nekivágott a nagyvilágnak. Vállalkozásával hitet kíván tenni a béke és az erőszakmentesség mellett, elsősorban a gyermekek érdekében.

"A legfontosabb lecke, amelyet eddig megtanultam: nyílj meg az emberek előtt, akik az utadba kerülnek" - mondta újságíróknak, miközben keresztülgyalogolt a Sydney-öblön átívelő híres hídon, a Harbour Bridge-en.

Megjárta Észak- és Dél-Amerikát, Afrikát, Európát, a Közel-Keletet, bebarangolta Dél- és Kelet-Ázsiát. Ausztrália földjére tavaly októberben lépett, és mostanra eljutott Sydney-be. Szálláshelyeit mindig véletlenszerűen választotta ki, a legtöbbször alkalmi ismerősöknél töltötte az éjszakát. Feleségével is tartotta a kapcsolatot, évente egyszer találkoztak "valahol útközben".