Környezetbarát autópálya épül az Isztriai-félszigeten

Vágólapra másolva!
Környezetbarát világítási, szennyvízkezelési és energiafelhasználási rendszerrel készül az Isztriai-félszigeten épülő autópálya, amelynek első szakaszát alig tíz nap múlva, június 18-án adják át Pula közelében , közölte a kikötőváros polgármestere hétfőn.
Vágólapra másolva!

Boris Miletic polgármester az építkezésről elmondta, hogy a már évekkel ezelőtt kialakított, Y-alakú isztriai autóút kétszer két sávossá válik, a munkálatok eredményeként először a Pula és az ipszilon elágazása, Kanfanar település közötti szakasz készült el. A sztrádát és a beruházást működtető Bina-Istra társaság a koncessziós megállapodás értelmében várhatóan 2012-re fejezi be az isztriai közlekedést jelentősen megkönnyítő autópályát.

Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta: az autóút kétszer két sávos autópályává alakítása Kanfanartól Fiume (Rijeka) irányába, Pazinig már folyik, továbbá Kanfanartól északra, a szlovén határ irányába is megkezdődött. A megvalósításától azt remélik, hogy megszűnnek az elsősorban a hétvégi turnusváltáskor kialakuló, nem ritkán 10-20 kilométeres kocsisorok.

A Horvát Idegenforgalmi Közösség közlése szerint a sztráda teljes kiépítése 2008-ban kezdődött, a befektetés értéke mintegy 313 millió euró. Az autópálya teljes kiépülésével új útdíjfizetési rendszert is bevezet a Bina-Istra, így az eddigi egyszeri, 28 kunás díj helyett a megtett kilométer alapján kell majd az úthasználatért fizetni.

Az építők környezettudatos beruházást ígérnek, amelynek első jeleit már tapasztalhatják az erre utazók. A szennyvíz-elvezetés és -tisztítás zárt rendszerű lesz, az út mentén elhelyezett segélykérő telefonok és a sebességmérő radarok napenergiával töltődnek, a csomópontokban pedig a fényszennyezést elkerülve olyan világítási rendszert alakítottak ki, amely csakis az aszfaltot világítja meg.

A Bina-Istra társaság két olyan utat is kialakít, amelyek nem lesznek fizetősek, de csatlakoznak a sztrádához. Umagnál a szlovén határhoz vezető másfél kilométeres szakaszt, valamint a most átadandó pulai csomóponttól délre, Medulinig vezető 8 kilométeres összekötőutat is elkészítik.