Megvédte az eurót az amerikai jegybankelnök

Vágólapra másolva!
Ben Bernanke Fed-elnök védelmezi a közös európai devizát; német és brit megszorítások a láthatáron; sztrájkolnak a spanyol közalkalmazottak a bércsökkentés miatt; obstrukcióval vádolják a válság egyik okozójának tartott Goldman Sachs bankot; Obama hamarosan újra engedélyezheti a tengeri olajfúrást. Külföldi lapszemle.
Vágólapra másolva!

Az európai vezetők elkötelezettek az euró fennmaradása mellett, és elég pénz áll rendelkezésükre ahhoz, hogy az eladósodott euróövezeti országok teljesíteni tudják pénzügyi kötelezettségeiket - mondta Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke a Reuters tudósítása szerint. Elismerte ugyanakkor, a befektetők még nem győződtek meg arról, hogy az EU megoldja a problémáit.

Miközben a német kormány 80 milliárd eurós, 2014-ig végrehajtandó megszorítást jelentette be, a brit kabinet is igyekszik felkészíteni a közvéleményt egy hasonló csomag szükségességére - írja a Wall Street Journal. A lap szerint az új miniszterelnök, a konzervatív David Cameron egyebek mellett azt mondta, Nagy-Britannia jó ideje a lehetőségei fölött költ.

Sztrájkot tartanak kedden a spanyol közszférában a legnagyobb szakszervezetek felhívására, a kormány 5 százalékos bércsökkentési terve ellen tiltakozva - írja a BBC internetes oldala. A 2,5 millió közalkalmazottat érintő intézkedés része az ország eladósodottságát mérsékelni hivatott, 15 milliárd eurós kormányzati megszorító csomagnak.

Obstrukcióval vádolja a pénzügyi válság okainak feltárásával megbízott amerikai bizottság a Goldman Sachs vezetőit - írja a Los Angeles Times. A testület egyik tagja arról számolt be, hogy legutóbbi, a bankhoz intézett kérdésükre egy 2,5 millió oldalas dokumentációt kaptak elektronikus formában, annak megjelölése nélkül, hogy abban hol található a válasz. A gyanú szerint a Goldman jelzálogpiaci tevékenysége jelentősen hozzájárult a válság kirobbanásához.

Barack Obama amerikai elnök azt ígérte, gyorsan meghozzák azokat az új szabályokat, amelyek alapján újra lehet indítani a tengeri olajfúrást - jelentette a Wall Street Journal. Az elnök a BP olajtársaság Mexikói-öbölbeli fúrótornyának megsérülése, illetve az amiatt kialakult természeti katasztrófa nyomán tiltotta meg ideiglenesen a fúrást - a döntés nagy felháborodást okozott az iparágban dolgozók között.