Görögországban 13 éves csúcson az infláció

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Görögországban 5,4 százalékra, 13 éves csúcsra nőtt májusban a fogyasztói árak éves szintű emelkedése a görög statisztikai hivatal keddi jelentése szerint. Legutóbb 1997 augusztusában emelkedtek az árak a 2010. májusihoz hasonló mértékben. Az euróövezet egészében 1,6 százalék volt az infláció májusban az egy évvel korábbihoz képest.

Görögországban az utóbbi időszakban hónapról hónapra gyorsult az infláció: februárban 2,8, márciusban 3,9, áprilisban 4,8 százalékos volt az éves drágulás. Májusban feltehetően a kőolaj drágulásának nyomán megnövekedett közlekedési költségek, valamint a jövedéki adók emelése miatt gyorsult tovább a pénzromlás. Az áfaemelés miatt a trend várhatóan egészen júliusig kitart.