Vágólapra másolva!
A válogatottnál is dolgozó Dzunics Braniszlav lett az Albacomp férfikosárlabda-csapatának az új vezetőedzője.

A legutóbb a negyeddöntőig jutott székesfehérvári klub csütörtöki tájékoztatása szerint a 46 esztendős szakember - aki tavaly bajnoki címet nyert az Atomerőművel, majd idén februárban távozott Paksról - egy évre kötelezte el magát. Új állomáshelyén a tervek szerint augusztusban kezdi meg a munkát.

Az aktív játéktól 2005-ben visszavonult Dzunics - aki ötször húzhatta magára a nemzeti címeres mezt - a magyar válogatott edzőjeként is tevékenykedik Mészáros Lajos szakmai igazgató mellett.