Vágólapra másolva!
Ügynöke szerint Nemanja Vidic jövője bizonytalan a Manchester Unitednél, de csak a vb után fog dönteni a sorsáról. Távozása esélyét növeli, hogy a Palermo szerint az angol csapat hivatalos ajánlatot tett Simon Kjaerért, a csapat dán védőjéért.

Az olasz élvonalbeli Palermo vezetői megerősítették, hogy a Manchester City mellett a Manchester United is hivatalos ajánlatot tett a csapat dán középhátvédjéért, Simon Kjaerért. A jelenleg a dél-afrikai vb-n tartózkodó játékos értékét 12 millió fontra becsülik.

A Daily Mail szerint amiatt érdeklődik a manchesteri csapat Kjaer iránt, mert szerb középhátvédje, Nemanja Vidic nem kívánja kitölteni 2012-ig tartó szerződését. A lap szerint a Real Madrid, a Barcelona és az AC Milan is szerződtetné Vidicet.

Vidic ügynöke szerint is elképzelhető a váltás. "A világbajnokság végéig nem fog dönteni a sorsáról. Korábban jeleztük a Unitednek, hogy pár dologról érdemes lenne elgondolkodni" - fogalmazott sejtelmesen Vidic képviselője.

A 21 éves Kjaer szerződtetésének esélyét csökkenti, hogy Palermo elnöke azt mondta: a City és a Unites által ajánlott összeg is messze van az elképzeléseiktől.