Robben nélkül kezdik a vébét a hollandok

Vágólapra másolva!
Kiderül, mennyire acélos a magyar válogatott selejtezőcsoportját megnyerő Dánia, és választ kapunk a kérdésre, hogy a felkészülési meccseken brillírozó Hollandia éles helyzetben is megállja-e a helyét? Az eddigi legkiegyensúlyozottabb párosítással kezdődnek meg az E csoport küzdelmei, egyelőre a lábadozó Arjen Robben nélkül.
Vágólapra másolva!

A hollandok a közvetlen felkészülés során brillíroztak: a mieink elleni 6-1-es győzelem alapvetően papírforma-eredmény volt (ha nem is ilyen gólkülönbséggel), de pár nappal korábban a szintén vb-résztvevő Ghána ellen is 4-1-re nyertek. Pedig Arjen Robben azon a mérkőzésen nem játszott, és a magyarok ellen is kevesebb, mint egy félidőt volt a pályán. A hajrában elszenvedett sérülése viszont azt jelenti, hogy Dánia ellen nem léphet pályára, így megint nem állhat össze a holland szurkolók által csak fantasztikus négyesnek nevezett Wesley Sneijder, Rafael van der Vaart, Robben, Robin van Persie sor.

A Bayern München szélsője helyett minden bizonnyal Dirk Kuyt lép pályára, vagyis a hollandok ugyanazzal a tizeneggyel kezdenek majd, mint Magyarország ellen. A balhátvéd és egyben csapatkapitány tehát Giovanni van Bronckhorst lesz, aki ezen a mérkőzésen ünnepli 100. válogatottságát - ezt Hollandiában rajta kívül eddig csak Edwin van der Sar, Frank de Boer és Phillip Cocu érte el. A támadósor közepén a remek formában lévő Van Persie játszik majd, aki az előkészületi meccseken négyszer is betalált, de elmondása szerint akkor is tökéletesen elégedett lesz, ha nem szerez gólt, ám csapata nyer. "Minden csatárt a góljai alapján ítélnek meg, de úgy vélem, hogy én ennél többet is tudok adni a csapatnak. Lehet, hogy furcsán hangzik, de a gólpasszoknak még jobban örülök, mint a góljaimnak" - jelentette ki az Arsenal támadója.

A dánok a hollandokhoz hasonlóan a 4-2-3-1-es játékrendszert alkalmazzák. A középcsatár kiléte azonban még kérdéses, mivel Nicklas Bendtner sérüléssel bajlódik, és egyik edzőmeccsen sem lépett pályára. A hét második felében ugyan megkezdte az edzéseket, de nem tudni, hogy Morten Olsen megkockáztatja-e a bevetését. Ha a későbbi meccsekre gondolva inkább pihenteti az Arsenal játékosát, akkor az előretolt ék Sören Larsen lehet, a veterán Jon Dahl Tomasson pedig mögötte játszik. A szélsőhátvédekre kulcsszerep vár a találkozón, hiszen a holland támadójáték elsősorban a szárnyjátékon alapul, és úgy tűnik, hogy Olsen a bal oldalon az afrikai származású Patrick Mtiligának szavaz bizalmat - akiről a szezonban elsősorban azért cikkeztek, mert Cristiano Ronaldo eltörte az orrát.

Várható kezdőcsapatok:
Hollandia: Stekelenburg - Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst, Kuyt, Van Bommel, N. de Jong, Sneijder, Van der Vaart, Van Persie. Szövetségi kapitány: Bert Van Marwijk
Dánia: Sörensen - Jacobsen, Agger, Kjaer, Mtiliga, C. Poulsen, D. Jensen, Kahlenberg, Tomasson, Rommedahl, Bendtner. Szövetségi kapitány: Morten Olsen