Kim Dzsong Ilt boldogítaná a koreai tréner

Vágólapra másolva!
"Olyan ország nincs, hogy Észak-Korea" - válaszolta Kim Jong Hun, a Koreai NDK szövetségi kapitánya egy dél-koreai újságírónak a brazilok elleni vb-mérkőzés előtti sajtóértekezleten, majd jelezte: várja a következő kérdést.
Vágólapra másolva!

A szakvezető kitért rá, hogy az ország hivatalos neve Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, és nem Észak-Korea. A média képviselőinek pedig a FIFA munkatársai a lelkükre kötötték, hogy politikai kérdéseket ne tegyenek fel.

A szövetségi kapitány a kedd esti - Kassai Viktor által vezetett meccs előtt - tisztában van vele, hogy a brazilok az esélyesek, nemcsak a mérkőzésnek, hanem az egész vb-nek.

Kim Jong Hun azonban nem hagyja ennyiben a dolgot: "Mentálisan nagyon erősek vagyunk, és ez a hozzáállás uralkodik majd a meccsen. Ha nyernénk a brazilok ellen, akkor nagy boldogságot szereznénk vezérünknek, Kim Dzsong Ilnek."

A vb-n a legalacsonyabban rangsorolt, a világranglistán 105. észak-koreai együttes szeretne erőt meríteni az 1966-ban a legjobb nyolc közé jutott alakulat teljesítményéből.

"Abból a csapatból még néhányan élnek, és elutazás előtt találkoztunk velük. Sok jó tanáccsal szolgáltak" - tette hozzá Kim Jong Hun.