Dél-Amerika a vb-k legmenőbb kontinense

Vágólapra másolva!
Az elmúlt 32 esztendőben megduplázódott a világbajnokság mezőnye, miután a FIFA nyitott valamennyi kontinens felé. Vébét még csak európai és dél-amerikai ország tudott nyerni, de a korábbi óriási különbség jelentősen lecsökkent a földrészek válogatottai között. Ázsia viszont még sosem nyert Dél-Amerika ellen, a következő lehetősége Dél-Koreának lesz, kora délután Argentína ellen.
Vágólapra másolva!

Az első, 1930-ban rendezett világbajnokságon még csak három földrész, Dél-Amerika, Európa, valamint Észak- és Közép-Amerika képviselői vettek részt. Utóbbi térségből két válogatott érkezett: Mexikó és az Egyesült Államok. Az amerikaiak kifejezetten jól szerepeltek, hiszen a csoportkör során egy dél-amerikai (Paraguay) és egy európai (Belgium) csapatot is legyőztek. Az európai országok viszont nem villogtak, igaz, a legjobbak nem utaztak el a messzi Montevideóba: az európaiak az 1930-ban játszott tíz mérkőzésükből hatot elveszítettek. Földrészünk legjobbjai azóta egyetlen vébén sem végeztek ilyen rossz mérleggel a többi kontinens képviselőivel szemben.

Ázsiát és Afrikát leckéztették a magyarok

A következő vb-n máris javult a mérleg, 1934-ben Európa minden mérkőzést megnyert a többi földrésszel szemben - igaz, ez csupán négy találkozót jelentett. Ezen a vébén négy kontinensről érkeztek a résztvevők, ekkor mutatkozott be Afrika: első mérkőzésén Egyiptomot éppen a magyar válogatott verte 4-2-re.

Afrika ezt követően egészen 1970-ig nem indított csapatot a vébén, első győzelmére pedig 1978-ig kellett várni. Argentínában Tunézia okozott nagy meglepetést azzal, hogy a csoportkörben 3-1-re megverte Mexikót, az NSZK-val pedig döntetlent játszott. A nyugatnémet válogatott volt a szenvedő részese az első, európai együttes elleni afrikai diadalnak: 1982-ben Algéria 2-1-re verte a sokkal esélyesebbnek tartott németeket. Azóta minden világbajnokságon legalább egy győzelmet aratott Afrika Európa ellen, a dél-amerikaiakkal szemben viszont sokkal rosszabb a mérlegük. A két földrész képviselői a 2010-es vébéig 18 alkalommal csaptak össze, és Afrika mindössze háromszor vonult le győztesen a pályáról. Itt is az 1982-es algériai csapat volt az úttörő Chile legyőzésével, 1990-ben pedig Kamerun Argentínánál és Kolumbiánál is jobbnak bizonyult.

Ázsia 1938-ban mutatkozott be a világnak, Afrikához hasonlóan szintén Magyarország ellen. Túl sok sikerélményben nem volt részük: Holland-India (a mai Indonézia) válogatottja 6-0-ra kapott ki. Az 1954-es vébén a Koreai Köztársaság még rosszabbul járt, hiszen az Aranycsapat 9-0-ra verte, de Törökországtól is hetet kapott. Harmadik nekifutásra azonban megszületett az első ázsiai győzelem, köszönhetően a Koreai NDK-nak, amely 1966-ban óriási meglepetésre megverte az olaszokat.

A következő győzelemre európai válogatott ellen 28 évet kellett várni, 1994-ben Szaúd-Arábia Szaid Ovairan emlékezetes találatával nyert Belgium ellen. A 2002-es közös, japán-koreai rendezésű tornán aztán alaposan feljavult az ázsiaiak mérlege, hiszen mindkét házigazda remekelt. Dél-Korea Lengyelországot, Portugáliát és Olaszországot is legyőzte, Japán pedig Oroszországnál bizonyult jobbnak, vagyis ezen az egy tornán kétszer annyi ázsiai győzelem született európai ország ellen, mint az addigi összesen együttvéve.

Jön a 200. Európa - Dél-Amerika párharc

Pak Dzsi Szung és társai most Görögország ellen tovább javítottak a mérlegen, viszont az ázsiaiak dél-amerikai csapatot még sohasem tudtak legyőzni. A mostani vb előtt lejátszott 14 mérkőzésből csak háromszor tudtak pontot szerezni: 1966-ban a KNDK és 1974-ben Ausztrália (amely akkor az ázsiai selejtezőkön jutott ki a vébére, vagyis gyakorlatilag Ázsiát képviselte) egyaránt Chilével, míg Dél-Korea 1994-ben Bolíviával játszott döntetlent.

Ázsia és Afrika eddig nem sokszor került szembe egymással, a jelenlegi torna előtt erre mindössze hét példa akadt, és az afrikaiak csak egyszer tudtak nyerni. A történelmi tettet 2002-ben Kamerun hajtotta végre Szaúd-Arábia legyőzésével. Az afrikaiaknak a CONCACAF-zóna (Észak- és Közép-Amerika) ellen még rosszabb a mérlegük, hiszen még sohasem tudták legyőzni a térség válogatottjait, igaz, eleddig csak négyszer próbálkozhattak: kétszer döntetlen lett a végeredmény. Az észak- és közép-amerikaiaknak viszont Ázsia ellen nem megy, a két konföderáció képviselőnek eddigi hét összecsapásából az ázsiaiak csak egyszer kerültek ki győztesen - 1998-ban Irán egy emlékezetes, politikai felhangoktól sem mentes találkozón verte 2-1-re az Egyesült Államokat.

A sportág két vezető földrészének, Dél-Amerikának és Európának az örökmérlege a dél-amerikaiaknak kedvez. A mostani világbajnokság előtt a két kontinens országai 195 alkalommal játszottak egymás ellen (a június 21-i Chile-Svájc lesz a 200. vb-összecsapás a földrészek között), és 91 dél-amerikai győzelem mellett az európaiak csak 70-szer vonulhattak le győztesen a pályáról.

www.global-soccer.eu