Zambrottát hiába provokálták az újságírók

Vágólapra másolva!
Irigylésre méltó nyugalommal állta a sarat Gianluca Zambrotta, az olasz válogatott védője, aki az újságírókkal ellentétben nem látja annyira rossznak csapata helyzetét, mivel a Szlovákia elleni győzelemmel a címvédő bejuthat a legjobb 16 közé. Zambrotta szerint nem okoz gondot, hogy sok a fiatal a csapatban, akik még nem érik a kimaradt sztárok szintjét, és igazságtalannak érzi, hogy az újságírók rászálltak a bekapott góloknál hibázó Fabio Cannavaróra.
Vágólapra másolva!

Az olasz szurkolók már hozzászokhattak ahhoz, hogy csapatuk nehezen lendül bele a világbajnokságon, a végül győzelemmel záruló 1982-es viadalon például a csoportban elért három döntetlen után csak a több lőtt gólnak köszönhetően előzték meg Kamerunt, 1994-ben pedig még neccesebb volt a továbbjutás, a négy négypontos válogatott közül végül Norvégia maradt le, a squadra azzurra pedig épphogy besurrant a legjobb 16 közé.

A címvédő Dél-Afrikában sem kezdett lehengerlően, a Paraguay elleni döntetlent még lehetett azzal magyarázni, hogy a nyitómeccs sokszor sikerül nyögvenyelősre, de az Új-Zélanddal szemben elért 1-1 már kiverte a biztosítékot a kritikára amúgy is hajlamos olasz médiánál.

A nehézségek ellenére Gianluca Zambrotta, az olaszok világbajnok szélsővédője úgy nyilatkozott, nem foglalkoznak azzal, hogy ki is eshetnek, mert a pohár félig tele van, és mert a korábbi vébék is bizonyítják, hogy a rázós helyzeteket meg tudja oldani a csapat. "Tudjuk, milyen fontos lesz ez a meccs, mindent bele fogunk adni, ahogy eddig is. Egyáltalán nem félünk, magabiztosak vagyunk, és szerencsére a kezünkben van a sorsunk, úgyhogy egyszerű a recept, meg kell verni Szlovákiát. Mivel a szlovákoknak és nekünk is támadni kell a győzelem érdekében, így teljesen más stílusú meccs várható, mint Új-Zéland ellen."

A Milan 33 éves védője nem találta megalázónak, hogy a világbajnok csak egy gyengécske döntetlent bírt összekaparni az All Whites ellen, annak ellenére, hogy Új-Zélandban nincs profi liga. "Nem játszottunk rosszul Új-Zéland ellen, elég sok lehetőség adódott előttünk, de nem volt szerencsénk. Igyekszünk jobban odafigyelni a rögzített helyzetekre, hiszen mindkét gólt így kaptuk, de előfordul olyan, hogy az ember orrvérzésig gyakorolja ezeket a szituációkat, és mégsem tudja kivédekezni".

Zambrottát elmondása szerint nem zavarják a kritikák, mivel ez hozzátartozik a futballista életéhez, de igazságtalannak tartja, hogy több újság is rászállt Cannavaróra. A sajtótájékoztatón több újságíró is megpróbálta elérni, hogy Zambrotta mondja ki, generációs szakadék van az olaszoknál, mert a fiatalok még nem elég jók, és nem tudják megfelelően pótolni azokat a rutinos sztárokat, akik kimaradtak a keretből, de ő inkább megvédte őket, mert szerinte az olasz válogatott mindig a csapategység és nem nagy sztárok miatt volt erős.

Zambrotta azt sem tartja gondnak, hogy az olasz szövetség már a vébé előtt kijelentette, hogy Marcello Lippit Cesare Prandelli váltja a kispadon, szerinte ez nem befolyásol semmit, mint ahogy amiatt sincs pánik, hogy Buffon sérülése miatt Marchetti áll a kapuban.

A jobb- és baloldalon egyaránt bevethető védőt azzal sem sikerült kihozni a sodrából, hogy felvetették, az olasz válogatott még nem nyert idén, mivel hisz abban a régi közhelyben, hogy egyszer minden sorozat megszakad. Hogy aztán ebből a sztoikus nyugalomból mit sikerült átmenteni a szlovákok ellen, az majd kiderül a csütörtök délután esedékes ki-ki meccsen.