A banki hitel egyeduralkodó a hazai projekt-finanszírozásnál

Vágólapra másolva!
Magyarországon projekt-finanszírozás esetében egyeduralkodó a banki hitel, és figyelembe kell venni, hogy a finanszírozó kockázata általában nagyobb, mint más beruházásoknak biztosított hiteleknél - mutat rá a Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Iroda szakértője.
Vágólapra másolva!

A projekttársaságok esetében fennálló nagyobb kockázat miatt nem árt figyelembe venni azt sem, mit fog elvárni a finanszírozó - vagyis általában a bank. A projektek ugyanis többségükben magas tőkeigényűek és gyakran nagy a tőkeáttétel is, a saját erő általában 20-50 százalék között mozog, de egyes esetekben lehet 10 százalék is - fejtette ki dr. Dávid Alíz.

Ráadásul eltagadhatatlan tény, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben a bankok a projekt-finanszírozás terén is (különösen az ingatlanprojektekkel kapcsolatban) kétségtelenül óvatosabban lettek, ezért a finanszírozás tervezését már az indítási szakaszban érdemes megkezdeni, felvenni a kapcsolatot a bankkal, bankokkal is.

Egyeduralkodó a hitel

A projekt-finanszírozás természetesen több formában megvalósulhat, például lízing, vagy kötvénykibocsátás révén. Ám a tapasztalatok szerint Magyarországon gyakorlatilag a banki finanszírozási hitel felvétele szinte egyeduralkodó. Ez a tendencia várhatóan az elmúlt évek hitelezési problémái miatt változni fog, mégis, ma projekt-finanszírozás alatt elsősorban a projekthitelezést értjük.

A Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Iroda szakértője szerint érdemes az indítási fázisban megtekinteni a vonatkozó banki ajánlatokat, megkeresni a kiválasztott bankot az elméleti tárgyalások felvétele céljából. Az együttműködés megteremtése a bankkal is fontos, része lesz a projektnek, mégpedig nagyon fontos része.

Azon jogi irodák, akik a projektfinanszírozás tekintetében jártasak, általában tisztában vannak az egyes bankok aktuális rugalmasságával, hitelezési hajlandóságával, valamint azzal is, hogy az ügyfél által elvárt speciális igények hol érhetők el.

Ha megszületett a tulajdonosi döntés, a projekt elindult, a jogász számára megkezdődik - ha nem is technikailag, de intellektuálisan minden bizonnyal - a legintenzívebb fázis, a tervezés fázisába. Ebben a fázisban kell lefolytatni a részfeladatok meghatározását, azok összehangolását, kidolgozni az ütemtervet, végleges költségvetést, kockázatkezelési tervet és ezekkel összefüggésben a finanszírozás alapdokumentumait.

A bankok elvárják

Dr. Dávid Alíz szerint itt komoly, összehangolt munkára van szükség a kialakított együttműködési rendszeren belül. A banki finanszírozás esetén a bankok a konkrét tárgyalások lefolytatása előtt elvárják, hogy az ügyfél részletes projektleírást, költség és bevételtervet, teljes adjon.

Adott esetben elvárják, hogy az ügyfél külső szakértők által alátámasztott megvalósíthatósági tanulmányt terjesszen elő, amely kitér a projekt műszaki, pénzügyi és természetesen jogi aspektusaira is, ezek tartalmával pedig a jogásznak is tisztában kell lennie a megfelelő tárgyalások lefolytatásához.

Jogi szempontból azonban elsődleges és legfontosabb, hogy a bankok minden esetben kíváncsiak a projekt megvalósítása, kivitelezése érdekében létrehozandó szerződésekre illetve a projekt "vevőkörére", vagyis arra, hogy milyen vevőkre, bérlőkre stb. számíthatnak majd a megvalósulás után.

Ezek ugyanis hosszú távú szerződések azok, amelyek a későbbiekben a bank számára is biztosítják majd a megtérülést. E tekintetben, ha végleges szerződések nem is állnak még rendelkezésre, legalábbis szándéknyilatkozatok és tervezetek bemutatására szükség lehet.

A legtöbb projekt kivitelezésének alapja az építési vagy fővállalkozói szerződés - ezek tekintetében a bankok többsége általában legalábbis a későbbi fő szerződési feltételeket megfelelően tartalmazó, úgynevezett "Term sheet" bemutatását elvárja.

A szerződések egysége

A projekt egységes koncepciójára tekintettel nagyon fontos, hogy a szerződések minden tekintetben egységesek legyenek: a finanszírozási hitelszerződésnek teljes összhangban kell lennie a management és kivitelezési szerződésekkel, valamint a szponzorokkal, illetve tulajdonosokkal a projekttársaság által megkötött szerződésekkel.

A Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Iroda szakértője kiemelte: ezek ellentmondásai esetén a projekt megfelelő cash-flowja nem biztosítható.