Lippi: Nincs mentség

Vágólapra másolva!
Minden felelősséget magára vállalt az olasz válogatott kiesése után Marcello Lippi olasz szövetségi kapitány. Lippi szerint nem a játékossokkal volt a baj, egyszerűen nem találta meg a megfelelő keveréket és nem készítette fel jól a csapatot. Lippi azt mondta, nem tudja, miért blokkolt le a csapat az első 75 percre, de nincs mentség a szereplésükre.
Vágólapra másolva!

"Minden felelősséget vállalok. Nincs mentség. Ha egy csapat a lábában, a fejében és a szívében ilyen félelemmel áll ki egy ilyen fontos eseményre, az azt jelenti, hogy az edző nem készítette fel pszichológiailag, technikailag és taktikailag, de főleg pszichológiailag... Mindent el tudtam képzelni, csak azt nem, hogy olyannak mutatja magát a csapat, mint az első félidőben" - mondta az olasz válogatott vb-búcsúját hozó Szlovákia elleni 3-2-es vereség után Marcello Lippi olasz szövetségi kapitány a La Gazzetta dello Sport című olasz sportnapilap szerint.

"Halálosan sajnálom, hogy így ér véget... Nem mondom, hogy arra számítottam, hogy újra megnyerjük a világbajnokságot, de arra sem, hogy így végzünk. Szívemből kívánok minden jót az utódomnak" - mondta Lippi.

Lippi reagált Gigi Buffon kijelentésére is, aki a meccs után azt mondta, ilyen szinten áll most az olasz foci. Lippi szerint "nem olyan már, mint négy éve, de nem is ilyen... Nem könnyű a hajrában elveszteni két olyan játékost, mint Buffon és Pirlo. De ezzel együtt is máshogy kellett volna kiállnunk ma este. Viszont még így sem gondolhatjuk azt, hogy ez Olaszország, amit ma este láttunk."

"Nem tudom, miért történt mindez. Egy és negyed órán át képtelenek voltunk játszani, aminek elsősorban pszichológiai okai vannak. Nem értem és éppen ezért magamra vállalom a felelősséget".

Lippi beszélt arról is, hogy nem bánta meg, hogy visszatért, azután, hogy a 2006-os, olasz győzelemmel végződő vb-t követően lemondott a szövetségi kapitányi posztról. "A világbajnokság olyan élmény, amit megint át akartam élni, de meg voltam róla győződve, hogy másmilyen eredményre jutok. Talán nem egy másik győzelemmel, de nem is így... Ahogy mondtam, most piehenek pár hónapot és aztán hideg fejjel végiggondolom, hogy visszatérjek-e még edzőként".