Santa Cruz és az edző otthagyja Paraguayt

Vágólapra másolva!
Lemondott posztjáról Gerardo Martino, a paraguayi válogatott szövetségi kapitánya, miután csapata kikapott a spanyoloktól a vb negyeddöntőjében. A dél-amerikaiak legismertebb játékosa, Santa Cruz lemondta a válogatottságot.
Vágólapra másolva!

A 47 éves argentin szakember hétfőn közölte távozási szándékát, majd hozzátette: bár négyéves szerződése lejárt, segít a szövetségnek új kapitányt találni. Saját jövőjével kapcsolatban konkrétumokat nem árult el, de elmondása szerint Argentínából, Szaúd-Arábiából és Mexikóból is vannak ajánlatai.

Ugyanitt jelentette be válogatott pályafutásának befejezését a csatár Roque Santa Cruz, aki úgy fogalmazott: "a lelkem még folytatná, de a testem már megálljt parancsol."

Az angol Manchester Cityben légióskodó, 28 éves támadó hozzátette: lehetséges, hogy a 2011-es amerikai kontinensviadalon, az Argentínában sorra kerülő Copa Americán még szerepelni fog a nemzeti csapatban.

A szurkolók hatalmas tapsviharral köszöntötték a hétfőn hazatért együttest, amely a paraguayi labdarúgás történetének legnagyobb sikerét érte el a negyeddöntős szerepléssel.